Urunk színeváltozása búcsú Győr-Újvárosban

Kishírek – 2014. augusztus 13., szerda | 17:27

A Győr-újvárosi Egyházközség augusztus 6-án, szerdán ünnepelte a templom titulusát, Urunk színeváltozását. Zsebedics József plébános a szentmise keretében megáldotta a győr-újvárosi Segítő Szűzanya tiszteletére elkészített miseruhát – írja Horváth Csaba templomatya.

A plébános homíliájában elmondta, hogy a városrész első templomát 1695-ben emelték „Szent Salvator”, a legszentebb megváltó tiszteletére. Mint most kiderült, ezen Szent Salvator kifejezés Urunk színeváltozásához kapcsolódott. Így Győr-Újváros első kis kápolnája is már a transfiguratio tiszteletére volt felszentelve. Ezt a kápolnát Zichy István győri várparancsnok fogadalomból építtette – saját, illetve családja egészségéért, valamint Kanizsa török uralom alóli felszabadításáért hálából.

Fotó: Bogdán Réka

Magyar Kurír