Útravaló – 2019. április 19., nagypéntek

Nézőpont – 2019. április 19., péntek | 7:00

Napról napra közreadunk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat. Húsvét második vasárnapjáig Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót: elmélkedései a római egyház ősi stációs liturgiája útján vezetnek.

(Statio: ad S. Crucem in Jerusalem)

A szenvedés ereklyéit őrző bazilikában tartózkodik az Egyház, a kereszthódolatnál pedig Királynak mondja a szenvedő Urat, megérinti Őt, térdet hajt előtte, ugyanabban a formában, ahogy kínzói, csúfolói egykoron, de egészen más tartalommal: hódolattal, imádással, nem sebet ütve rajta, hanem sebeiből merítve gyógyulást. Az Új Római Misekönyv szerint a kereszthódolatnál a pap levetheti papságának jeleit: miseruháját, stóláját, sőt cipőjét is, hogy megoldott saruval mutasson rá a kereszt égő csipkebokrában jelen lévő, egyetlen és örök FŐPAPra, aki az utolsó vacsorán a lábmosással ugyanígy előre jelezte, miként mos majd tisztára bennünket Legszentebb Vére által.

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria