Útravaló – 2019. február 24., évközi 7. vasárnap

Nézőpont – 2019. február 24., vasárnap | 7:00

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Februárban Juhász Ferenc miskolc-mindszenti plébános ad útravalót.

Az írástudónak, aki egy alkalommal rákérdezett a legfontosabb parancsra, Jézus a felebaráti szeretet parancsát nevezte meg. Valami miatt nem akarta érteni az illető a dolgot, ezért tovább okvetetlenkedett: – De ki az én felebarátom? – kérdezte. Ugyanattól az embertől a mai evangéliumban a kérdés így hangzana: De ki az én ellenségem? Ezt a kérdést azonban senki fel nem teszi, mert ez a kérdés az, ami mindig megválaszolja önmagát. Az ellenség sokszorta nyilvánvalóbb, mert támad, mert akadályoz, mert bánt. A kereszténység legnehezebb parancsa az ellenségszeretet parancsa. A kérdés az, hogy szüksége van-e az embernek ellenségre ahhoz, hogy jó keresztény legyen? Nyilvánvalóan nincs, de akinek van ellensége, csak vele kapcsolatos viselkedése alapján lehet jó keresztény. Szögezzük le, az ellenségszeretet nem önfeladás.

Korosztályommal együtt olyan idők tanúja vagyunk, amikor arra tanítottak bennünket, hogy körül vagyunk véve ellenséggel. Egyáltalán a magyar sors folyamatosan fenyegetettséget jelent. S azt, hogy éppen ki az ellenség, mindig megmondták. A lényeg, ellenségnek mindig lenni kell, hogy egybeterelhetők legyünk. A veszélyérzet ugyanis – mint a juhnyájat a vihar – egyben tart, és azt is meg lehet magyarázni könnyen, hogy van, aki megvéd minket: de hát annak ára van. Ki kell kiépíteni a belső elhárítást: a besúgórendszert. Innentől kezdve, mindenki gyanús, mindenki ellenség, mindenki figyel mindenkit. Jézus az egyetlen ezen a világon, aki megpróbál felrázni bennünket ebből a narkotikus félelemből. Aki az ellenségképet megkísérli eloszlatni. Ne féljetek! Legyetek jók azokhoz, akik rosszak hozzátok! Ne üss vissza!

Ismerősöm, akinek szóvá tettem, hogy a gyereke karatetanfolyamra jár, azt mondta, legalább meg tudja védeni magát, ha bántják. Hány szülő várja el gyermekétől az erős, férfias magatartást – és megszidja, ha az gyönge, félénk, ha elszalad, vagy megverik. Nincs bátrabb magatartás, mint szeretni ellenségünket, mint jót tenni azokkal, akik minket bántanak, ezen áll vagy bukik a kereszténység lényege. Jézus pontosan tudja, hogy két világ határmezsgyéje az ember. Mindkét irányból kaphat erőt: ha szeret, az Isten erejével teszi, ha gyűlöl, a gonosz erejével. Nincs más választásunk, mint a jó. Nem ellenségképet kell kialakítanunk, hanem barátokat kell szereznünk. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak – halljuk a mai evangéliumban. A szeretet parancsa azonban még tovább megy ettől a szemet szemért, fogat fogért elvtől. Azt mondja, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Első hallásra ettől nincs megbízhatóbb szeretet, hiszen önmagát mindenki alapvetően, evidens módon szereti. Ha azonban továbblapozunk az evangéliumban, találunk még egy parancsot a szeretetről (Jn 13,34–35). Jézus nem áll meg se a felebarát, se az ellenségszeretet parancsánál. Továbbmegy, és azt mondja: új parancsot adok nektek, úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket. XVI. Benedek pápa Deus caritas est dokumetumában egyenesen azt a megdöbbentő kijelentést teszi: Kereszthalálában történik meg teljesen Istennek az az önmaga ellen fordulása, melyben önmagát ajándékozza oda – ez a szeretet legradikálisabb formája.

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria