Varga Kapisztrán a nagymarosi találkozón: Csak az elköteleződő ember tud igazán kiteljesedni

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szerzetes, latinul religiosus (szó szerint: vallásos) elkötelezi (latinul: religo ige) magát Isten mellett, vagyis újra és újra visszaköti magát hozzá – ezzel a latin nyelvű etimológiával támasztotta alá Varga Kapisztrán azt, hogy miért éppen a szerzetesek nézőpontjából hallhatnak a fiatalok előadást az elköteleződésről. A ferences atya szerint a szerzetesek „haszna” nem abban áll, hogy mit tesznek, hanem hogy mit élnek, hiszen a vallás lényegét élik Isten népe elé.

Az elköteleződésről sok negatív kép él az emberekben: akkor vége mindennek, vége az aranyéletnek – mutatott rá a szerzetes. – Ám a könnyebb, hasznosabbnak látszó utat választva ekkor is elköteleződünk valami, méghozzá önmagunk mellett, csak nem biztos, hogy a legjobb módon.

A másik dolog, ami negatívumként mindig felmerül az elköteleződéssel kapcsolatban, hogy beszűkít, ha elköteleződöm, és a többi dologról le kell mondanom: ideálokról, álmokról, arról, hogy olyan legyek, mint a másik ember, akit irigyelek. Közben pedig nem másokra kell hasonlítanom, hanem olyannak kell lennem, mint én magam, ezt pedig magamnak kell megtalálnom, megfogalmaznom, kimondanom – hangsúlyozta Kapisztrán atya. – Vagyis az igazi önmegvalósítás nem az, ha hátrahagyjuk a családunkat, hogy mi majd jól megvalósítjuk önmagunkat, hanem ha képesek vagyunk elköteleződni, hogy megvalósítsuk mindazt, amit Isten elgondolt rólunk.

Varga Kapisztrán arra is felhívta a figyelmet, hogy az elköteleződés nagyon is ráépül az ember legmélyebb vágyára, vagyis arra, hogy ne legyen elszigetelt, kapcsolatban legyen.

A ferences szerzetes felsorolta azokat a félelmeket, amelyek ahhoz kapcsolódnak, lehetséges-e egyáltalán elköteleződnünk: hogyan tudnánk másokban megbízni, illetve hogyan hihetnénk el, hogy mások bízhatnak bennünk, amikor sokszor magunkban sem bízunk? Ezek a gondolatok az előadó szerint azért nem megfelelőek, mert csak emberi szempontok, és nem veszik figyelembe Isten jelenlétét a horizontunkon. Hiszen minden félelem, aggódás és csalódás ellenére valljuk, hogy Isten Krisztusban hűséges. Hűséges minden alkotásához. S ha Isten így teremtett meg engem és így tart életben, ahogy vagyok, akkor vehetem a bátorságot, hogy elfogadjam magamat.

Valóban nem tudjuk magunkat elkötelezni egy életre, ha mi magunk vagyunk a főszereplői az életünknek, és nem vesszük figyelembe, hogy meddig terjed Isten ereje, hogy ő valóban el tudja kötelezni magát az ember mellett teljesen. Isten azonban nemcsak szórakozásból kötelezte el magát mellettünk, hanem szenvedéssel. Ahogy a görög szimpatheia szó eredeti jelentése is mutatja: a velünk szimpatizáló Isten együtt szenved velünk – hívta fel a figyelmet a szónok.

Majd egy régi fizikai kísérletre utalva elmondta: a kifúrt szifonpatron csak önmaga körül forog és semmi haszna nincs a felszabaduló energiájának, de ha egy kötélre rögzítjük, messzire is el tud jutni – ugyanígy az ember sem tudja elköteleződés nélkül a hivatását teljesíteni.

Az elköteleződés pozitív vonatkozásait ezt követően annak a kereskedőnek a példáján (Mt 13,45-46) mutatta be Kapisztrán atya, aki mindenét eladja, hogy megvásárolja a legnagyobb értékű gyöngyöt.

A bibliai kereskedő szenvedélyessége is mutatja, mennyire kell az ember életében a pozitív értelemben vett vágy, amit Ferenc pápa a szerzeteseknek szóló buzdításában úgy fogalmazott meg: szenvedéllyel éljék meg a jelent. A kereskedő sem kölcsönt vett fel, hanem eladta mindenét, áldozatot hozott. Az áldozathozatal és az elköteleződés mégsem jelent beszűkülést, hanem éppen hogy beteljesedést, mivel segít neki megtalálni élete célját. Az elköteleződés ugyanígy mindannyiunknak megadhatja a célba érés örömét – hangsúlyozta Varga Kapisztrán.

Az előadás után a kismarosi ciszterci nővérek közösségéből Hanka nővér tanúságtétele következett, aki elmondta, hogy nem hívő családból kikerülve hogyan lett mégis szerzetessé. Elcsábította, rászedte Isten, mondta Jeremiás nyomán. Nagyon jó élete volt, mindene megvolt, nem érezte, hogy szüksége lenne Istenre. Mindebben akkor következett be fordulat, amikor legidősebb testvére tizenkilenc évesen tüdőembóliában meghalt. A tizedik osztályos lány addig járt az iskola mellé, hogy sikerült kirúgatnia magát. A szülei elvitték egy másik iskolába, a hódmezővásárhelyi református gimnáziumba, ahol szintúgy megpróbálkozott ezzel az akcióval, majdnem meg is történt a kirúgás, de a maradásáért cserébe azt is választhatta, hogy interjút készít egy szerzetessel.

Edit nővér tiszta, boldog öröme nagy hatással volt rá, tekintetében Istennel találkozott. Tisztán érezte, hogy szerzetesnek kell lennie, mivel azonban a családjának nagyon nehezen tudta volna elmondani, kért Istentől egy évet. Másképp, mint szerette volna, de megkapta: pajzsmirigyrák miatt meg kellett szakítania az utolsó évét a gimnáziumban, és így egy évvel később tudott csak végezni. Hogy mennyire fontos a hivatása, akkor értette meg igazán, amikor a már végzetesnek tűnő kómából felébredve a szüleit nem ismerte meg, de azt tudta, hogy szerzetesi hivatása van.

Hanka nővér tanúságtétele után Varga Kapisztrán a nagymarosi templomkert keresztjén elhelyezett kötélre tett egy gémkapcsot, hogy ezzel szimbolizálja: az Isten irántunk való elkötelezettségére válaszul mi hozzá kapcsolódunk. A szervezők arra hívták a fiatalokat, hasonló gesztussal ők is mutassák meg, szeretnének elköteleződni Isten mellett.

A találkozó szentségimádással folytatódott, amelyet Dobszay Benedek ferences tartományfőnök vezetett a Boanergész együttes zenei segítségével. Ezután különböző fakultációkra került sor, ahol a résztvevőket a főelőadóval való beszélgetés mellett számos más program – keresők beszélgetése, kérdezz-felelek, iránytű műhely, biblikus műhely – várta. Lehetőség nyílt az Oázis lelkigondozóival való személyes beszélgetésre, a szerzetesi lelkiség kincseinek megismerésére éppúgy, mint csendes szentségimádásra. A találkozó délután szentmisével zárul, melyről hamarosan beszámolunk.

Fotó: Tibély Gergő

Agonás Szonja/Magyar Kurír