Véget ért a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó

Külhoni – 2018. augusztus 21., kedd | 16:27

Hálaadó szentmisével, a találkozó himnuszával, a szervezők és résztvevők élménybeszámolójával zárult a Gyulafehérvári Főegyházmegye legnagyobb ifjúsági rendezvénye, a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) augusztus 18-án.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A rendezvénynek a dévai Szent Ferenc Alapítvány Szent István Kollégiuma és a hozzá tartozó Mária-kert adott otthont. A „Táruljatok fel örök kapuk, hadd vonuljon be a dicsőség királya” mottóval szervezett találkozó célja az volt, hogy segítse a fiatalokat az Isten szeretetének, irgalmának megtapasztalása útján.

A szervezők lehetőséget kínáltak arra, hogy a résztvevők hitükben is megerősödhessenek, hazatérve közösségre találjanak, valamint a társadalomban is megvallják hitüket. A CSIT szervezői azért is választották az említett bibliai idézetet a találkozó mottójául, mert szerintük a fiatalokban számos olyan kapu, gát van, amely akadályozza őket Isten szeretetének befogadásában. Arra biztatták a résztvevőket, hogy keressék meg, nyissák ki ezeket a kapukat, életüket alapozzák Isten igazságaira.

Délelőttönként a 14–16 éveseknek Majoros Tibor akolitus, a 17–19 éveseknek Gergely Panna, a marosvásárhelyi Magvető Közösség tagja, a 20 év fölöttieknek pedig Borota Gábor pszichológus tartott előadásokat, ötleteket adva a lelki kitáruláshoz, a kapuk nyitásához, a Dicsőség Királyának befogadásához. Az előadásokat kiscsoportos beszélgetések követték, melyek keretében a résztvevők továbbgondolhatták az előadáson elhangzottakat. A délutáni tevékenységek tartalmas kikapcsolódást nyújtottak a résztvevőknek: műhelyfoglalkozások, beszélgetések, sport- és szabadidős tevékenységek, néptánctanulás, valamint stand up comedy is színesítette a programot.

A találkozó csúcspontja a csütörtök esti szentségimádás volt, amelyet Boros Emese és Csiszér László zenés áhítata kísért. Pénteken délután Csíkszereda főterére is ellátogattak a résztvevők, és zenés flashmob keretében, magukból betűket formálva tolmácsolták üzenetüket a városnak: „Kapunk nyitva, szívünk tárva.” Aznap este a CSIT Band koncertje zárta a programot.

A találkozó szentmiséin Pantea Tibor ferences szerzetes prédikációi az Istentől kapott hivatás felismeréséről, elfogadásáról és örömmel való megéléséről szóltak. A találkozó záró szentmiséjét szombaton a kegytemplomban a Gyulafehérvári Főegyházmegye elöljárói mutatták be. Jakubinyi György érsek arra biztatta fiatalokat, hogy kövessék a Szűzanya példáját Isten akaratának teljesítésében, és kövessék a lelki gyermekség útját, amit Kis Szent Teréz is megfogalmazott. Éljenek a fiatal Szűzanya szavai szerint, aki az angyali üdvözletet fogadva mondta ki élete jelszavát: „Íme az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.”

A Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó résztvevői a Szent István Kollégium udvarán zenés flashmobbal és a találkozó idei himnuszának bemutatójával, a támogatóknak szóló köszönetükkel zárták a rendezvényt. A CSIT idei főtámogatói Hargita Megye Tanácsa, illetve az anyaország részéről a Bethlen Gábor Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma voltak.

Forrás: Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó

Fotó: Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria