– Mit jelent pontosan a régi rítus vagy ún. tridenti szentmise fogalma?
– A régi rítus alatt a Missale Romanum secundum Pium V. rítusa szerinti misét értik, ami egyenlő a tridenti miserítus fogalmával. Az utolsó misekönyv kiadása 1962-ben történt, XXIII. János pápasága idején. A régi rítussal szembeállítják az új rendet, amely hivatalos egyházi dokumentumokban nem létezik. Ez alatt a Missale Romanum secundum Paulum VI. liturgikus könyv szerinti miserítust értik, amelyet 1970 óta használ az Egyház.
– Tiltotta-e ennek a liturgiának a használatát a II. Vatikáni Zsinat, vagy csak korlátozta?
– Minden liturgikus könyvben van egy záró rendelkezés, amely az előzőleg használt liturgikus könyvre vonatkozik. A „Missale Romanum” kezdetű apostoli konstitúciójában VI. Pál pápa így rendelkezik: „Egy dolog megvalósulását még sürgetni óhajtjuk azok alapján, amit az új Római Misekönyvről előrebocsátottunk. Amikor elődünk, Szent V. Piusz közzétette a Római Misekönyv legelső kiadását, ezt úgy mutatta be a keresztény világnak, mint a liturgiai egység egyik eszközét és az Egyház meg nem hamisított istentiszteletének tanúbizonyságát. Mi is, bár a II. Vatikáni Zsinat előírása szerint az új Misekönyvben helyt adtunk különféle törvényes változatoknak és alkalmazási lehetőségeknek, mégis bizakodunk, hogy a keresztény hívők ezt a kötetet is úgy fogadják, mint valamennyiünk kölcsönös egységét tanúsító és erősítő támogatást. Segítségével mindannyiunknak oly sok különböző nyelven is azonos imádsága minden tömjénnél illatosabban fog felszállni mennyei Atyánkhoz főpapunk, Jézus Krisztus által a Szentlélekben. Amit ezzel a konstitúciónkkal előírtunk, folyó évi (1969) november 30-tól, azaz Advent első vasárnapjától lép érvénybe. Elrendeljük, hogy ezek a határozataink és előírásaink most és a jövőben jogerősek és hatékonyak legyenek még akkor is, ha az elődeink által kiadott rendelkezések, szabályozások, valamint egyéb említésre méltó és visszavonásra érdemes előírások esetleg másképpen intézkedtek”.
– Hogyan viszonyult ehhez II. János Pál pápa? Tiltott, szigorított, vagy éppen enyhített?
– 1984. okt. 3-án az Istentiszteleti Kongregáció levelet küldött a Püspöki Konferenciák elnökeinek „de usu Missalis Romani iuxta editionem typicam anni MCMLXII” (a Római Misekönyv 1962. évi hivatalos kiadásának használatáról) tárgyában. Ismert az a nehézség, hogy van híveknek olyan csoportja, aki papjával a misét a tridenti rítus szerint szeretné végezni. Erre a problémára adott választ a fenti levél. Így rendelkezik: ebben az esetben a megyéspüspök engedélyt adhat ilyen rítusú mise végzésre az alábbiak szerint: ez nem történhet plébániatemplomban; csak latin nyelven lehetséges; semmi lehetőség nincs a szövegek és a rítusok összekeverésére.
A nyílt szakadás 1988-ban történt, amikor június 30-án Lefebvre érsek püspököket szentelt pápai kinevezés nélkül. 1988. július 2-án adta ki az „Ecclesia Dei” kezdetű apostoli levelét II. János Pál pápa, amelyben – minden más, nem e témába való részletet mellőzve – az ún. V. Piusz pápa szerinti miserítus végzését a fentebb említett feltételek mellett továbbra is lehetővé tette az egység helyreállításának reményében. – Tehát nincsen szó arról, hogy minden engedély nélkül, bármikor ebben a rendben lehetne misét végezni. Tudomásom szerint Magyarországon egyetlen főpásztor sem adott állandó engedélyt, és jelenleg sincs ilyen kiadott engedély érvényben.
– Miért tartja lényegesnek a Szentatya, hogy kiadjon egy motu propriót ebben a kérdésben? Valóban olyan sokakat érintő kérdésről van szó?
– Lényegesnek tarthatja a Szentatya, mert ebben a kérdésben jelenleg szakadás van. Azonban – amíg nem jelenik meg bármiféle pápai vagy kongregációs dokumentum – minden csak találgatás. A sajtóról pedig nagyon jól tudjuk, hogy nagyon fontos számukra a szenzáció. Ez is ilyen. Ismert az a tény, hogy Szentatyánk röviddel megválasztása után fogadta a Lefebvre érsek által püspökké szentelt Bernard Fellay püspököt. Utána egy szűkszavú közlemény jelent meg, amely inkább csak a találkozás tényére utalt. – Szerte a világon, így Európában, de nálunk Magyarországon is vannak csoportok, akik– ha nem is nyíltan – a szakadást választották, és ezt igyekeznek ébren is tartani.
Összefoglalva:
1. Várjuk meg a Szentatya döntését!
2. Az országunkban való kihirdetésre és alkalmazásra a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az illetékes. Az esetleges rendelkezések ismertetése a Konferencia feladata.
3. Addig pedig nincs értelme találgatásokba bocsátkozni, mert az csak zavart és félreértéseket okoz.
A Szentatya állásfoglalásáról, amint megjelenik, beszámolunk.
Magyar Kurír
A kép illusztráció