A Verbum Dei Missziós Testvéri Közösség ünnepe Budapesten

Megszentelt élet – 2015. január 19., hétfő | 18:59

A Verbum Dei Missziós Testvéri Közösség FMVD január 18-án ünnepelte rendi alapításának 52. és magyarországi alapításának 13. évfordulóját. Az ünnepi szentmisét Snell György esztergom-budapesti segédpüspök celebrálta.

A Verbum Dei missziós nővérek Szent Margit napján ünnepelték rendjük és Magyarországon való megtelepedésük évfordulóját Budapesten, Szent István körúti otthonukban. A kettős ünnepet a hagyományoknak megfelelően lelki és közösségi programok kísérték, nem feledkezve meg a közösség családcsoportjához tartozó gyermekekről sem, akik a délelőtt folyamán külön foglalkozáson vettek részt.

A lelki program délelőtt 10 órakor kezdődött a közösség házi kápolnájában elmélkedéssel, amelyet Barbara Luz Vera Villar FMVD perui nővér tartott. Az elmélkedés mottója Lukács evangéliumának egy mondata volt, amely az egész ünnepet is keretbe foglalta: „Legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk, 1,38) Barbara nővér elmélkedésében, melyet csöndes egyéni imádság követett, Mária „igenjét” állította a középpontba, rámutatva arra, hogy Isten tervének megvalósítása soha nem az egyéni erőfeszítésekből indul ki, hanem az isteni kegyelemből, és Isten soha nem szegi meg az ígéretét.

Ez a Mária által kimondott „igen” az, amely mindannyiunk személyesen kimondott „igenjére” hasonlít, amellyel válaszolunk Isten hívására – vont párhuzamot Barbara nővér az aznapi olvasmányban olvasott Sámuel-történettel.

Ez az „igen” a Verbum Dei alapítójának, Jaime Bonet atyának az imádságra és a misszióra vonatkozó meghívásra adott válasza is, aki sajátos karizmájaként arra tette fel életét, hogy az evangéliumot minden emberhez elvigye.

A délutáni szentmisét Snell György celebrálta. Szentbeszédében a Jézussal való találkozásról beszélt, amely az egész életet megváltoztatja, és amely a legnagyobb szerelemhez hasonlítható. Az evangélium alapján rámutatott: András és Péter Jézusnál maradtak, akire János mutatott rá, és aki magához vonzotta őket. Továbbá Szent Margit példáját állította az ünneplők elé, aki szintén „Jézusnál maradt”, hűséggel vállalva szerzetesi hivatását és az országért való imádkozást. Beszédének végén a püspök megköszönte a Verbum Dei-nővérek munkáját és jelenlétét.

A szentmise után a rend kezdeteit és magyarországi működését bemutató diavetítés zárta az ünnepi alkalmat.

A Verbum Dei Missziós Testvéri Közösség (Fraternidad Misionera Verbum Dei) alapítója, Jaime Bonet Alquería Blancában (Mallorca, Spanyolország) született 1926-ban. A keresztre feszített Jézussal és az eucharisztikus Jézussal folytatott párbeszédében megtapasztalta az örömöt, amit Isten ad azoknak, akik őt hallgatják, és ugyanakkor úgy érezte, Isten arra kéri őt: „Adjál engem az embereknek, vidd el a szeretetemet másoknak!” 

Jaime kezdettől fogva fáradhatatlan apostoli tevékenységet folytatott: a katekizmust magyarázta a cigányoknak és a szegényeknek, prédikációs heteket tartott nyomornegyedekben, beszélgetéseket tartott a Palma de Mallorcai Főiskola diákjaival. Barcelonában szentelték pappá 1952. május 31-én.

Papi munkája során evangelizációs és apostoli iskolákat hozott létre olyan fiatalokkal, akik a képzések révén később plébániákon szolgáltak. Az evangelizációs iskolák növekedésének apostoli környezetében és Enciso Viana püspök kérésére született meg a Verbum Dei 1963. január 17-én.

Lelkisége és életstílusa Szent Pál életére és stílusára hasonlít. Ugyanakkor merített a nagy misztikusoktól és az ima nagy mestereitől is, például Avilai Szent Teréztől, Keresztes Szent Jánostól, Assisi Szent Ferenctől, Loyolai Szent Ignáctól és Charles de Foucauld-tól.

Az évek alatt a női misszionáriusokhoz házaspárok és férfiak is csatlakoztak, létrehozva így a Verbum Dei három ágát. A rend 1969-ben kapott jóváhagyást, és 2000. április 15-én Szent II. János Pál pápa által nyerte el pápai jogú elismerését mint Verbum Dei Missziós Testvéri Közösség. A közösség világszerte több mint harminc országban van jelen. 

Forrás és fotó: Verbum Dei

Várkonyi Borbála / Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria