Virágvasárnap a külhoni magyar egyházmegyékben

Külhoni – 2015. március 30., hétfő | 14:47

Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeztek a szatmárnémeti és a nagyváradi székesegyházban is március 29-én. A virágvasárnapi püspöki szentmisékről az egyházmegyék híradása alapján számolunk be.


Isten annyira szeret bennünket, hogy kész az életét ma is, mindannyiunkért odaáldozni – mondta Schönberger Jenő püspök Szatmárnémetiben március 29-én.


A szentmise elején Schönberger Jenő megszentelte a bejárat mellett elhelyezett barkaágakat. Innen hangzott el az evangélium is, majd a püspök szentbeszédében így fogalmazott: „A nagyhét nyitánya valami csodálatossal kezdődik, Jézus ünnepélyes bevonulásával a templomba. Nagyon sokan úgy gondolták, hogy ezután már csak a királyság átvétele következhet. Csakhogy ehhez Jézusnak szenvednie kellett, és meg kellett halnia, a városon kívül.” Senki sem gondolt akkor még a húsvétra, arra, hogy a királyság átvétele majd pünkösdkor következik be, amikor a Szentlélek Úristen eljön, és elkezd élni az egyház – tette hozzá a főpásztor.


Mi, Krisztus új választott népe, ma örömmel emlékezünk a bevonulásra, és Jézust akarjuk követni nemcsak hozsannázva, hanem sírva is, végigelmélkedni az ő megváltó szenvedését, kereszthalálát, vele együtt eltemetkezni, a régi embert levetni, azért, hogy magunkra ölthessük húsvétkor az újat – hangsúlyozta Schönberger Jenő. „Örvendezve, de a bánat és a bocsánat jelével is kövessük most Krisztust, lépjünk nyomába, találkozzunk vele – ne csak a megfeszítettel, hanem a megdicsőült Isten országának királyával –, akinek üzenete: annyira szeret bennünket, hogy kész az életét ma is, mindannyiunkért odaáldozni. Mutassuk meg mi is életünk megjobbításával, átalakításával az iránta való szeretetünket” – buzdított a megyéspüspök.

A szentmise végén Schönberger Jenő arra kérte a híveket, egy napként ünnepeljék a szent háromnapot. Arra hívott, hogy aki teheti, vegyen részt a nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat esti szertartásokon, hogy a húsvét vasárnapi ünnepi szentmisén ujjongó lélekkel engedhesse át magát Isten szeretetének, és hálát tudjon adni azért, hogy fiát, Jézust értünk adta, a mi üdvösségünkért.

* * *

Az emberi hódolat és az emberek dicsőítése okozta mámor törékeny mivoltáról beszélt virágvasárnap, a passiót követő szentbeszédben Kovács F. Zsolt püspökségi irodaigazgató a nagyváradi székesegyházban. A lelkipásztor kiemelte a gyengeségnek azt a jellemzőjét, amely szerint Istennel ellentétben, aki öröktől fogva kitartó ígéretében, az ember nem következetes és nem kitartó, hanem a pillanatnyi helyzet tényezőitől teszi függővé döntéseit, viselkedését. Ugyanazok az emberek, akik a jeruzsálemi bevonuláskor Jézust királyként fogadták, alig néhány nappal később halálát követelték.


A virágvasárnapi szertartás a püspöki palota előtti barkaszenteléssel kezdődött, majd a székesegyházba történő ünnepélyes bevonulással folytatódott. Böcskei László megyéspüspök celebrálta az ünnepi szentmisét, amely megnyitja a nagyheti ünnepkört, ami egy hét múlva a keresztények legnagyobb ünnepével, húsvéttal fog beteljesedni.


A szentmise énekes és zenei szolgálatát végezte, és a passiót előadta a székesegyház kórusa, Kristófi János karnagy vezetésével.

Fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye, Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria