Visszatért a lazarista rend a nagyváradi Katalin-telepre

Páli Szent Vince (1589–1660) francia egyházmegyés pap 1625-ben alapította meg a Misszióstársaságot, mely később a lazaristák népies elnevezést kapta, mivel párizsi anyaházuk a Szent Lázár-ház volt. A rendet népmissziók, illetve külmissziók szervezésére hozta létre Szent Vince, aki – amikor papként azt tapasztalta, hogy a lelkipásztorkodás szempontjából a városokkal szemben a falvakat elhanyagolják – népmissziókat kezdett szervezni. Idővel társakat toborzott maga mellé, így jött létre később a Misszióstársaság (Congregatio Missionis).

Franciaországban bejárták a falvakat: prédikáltak, miséztek, gyóntattak, kibékítették a haragosokat, és megalapították az úgynevezett „szeretetegyesületeket” a szegények megsegítésére. Megkezdődött tehát a rend pasztorációs szolgálata, amely még Szent Vince életében külmissziókkal egészült ki. Az alapító Madagaszkár szigetére küldött misszionáriusokat, valamint Írországba, idővel a rend elterjedt Európában és az egész világon. A Misszióstársaság feladatai közé tartozott a papság képzése, valamint a szegények és a rászorulók megsegítése is.

Magyarországon az 1800-as évek végén jelent meg a rend, első házuk 1898-ban nyitotta meg kapuit Piliscsabán. Akkor még nem létezett önálló magyar tartomány, csak később, 1926-ban jött létre. Ekkor Budapesten már megépült a központi rendház, ahonnan elterjedt aztán Erdélybe és a Partiumba is. Nagyváradon 1940-től voltak jelen a lazaristák, missziós házat béreltek Csíkszeredában, és Kolozsváron is új építkezést terveztek, amely a kommunista rendszer miatt meghiúsult.

Az 1920-as években a vincés nővérek kezdtek kijárni a ma Katalin-telepként ismert városrészbe, amely szegénynegyednek számított. Az utcák nélküli, sokszor sáros területen egy bőrgyár működött, nagyrészt a gyár munkásai éltek a környéken. A nővérek a gyerekekkel kezdtek el foglalkozni. Imádkoztak, tanítottak, és a gyerekeken keresztül eljutottak a szülőkhöz, a családokhoz is. Vasárnaponként litániákat és különböző összejöveteleket, ájtatosságokat szerveztek. Megépítették azt a kápolnát, amely a mostani plébániaépület legkorábbi részét képezi. Lassan azonban a közösség „kinőtte” a kápolnát, és a ’30-as években kezdték el építeni a Csodásérmű Boldogasszony-templomot, amely 1935-ben készült el, december 8-án szentelte fel Fiedler István püspök. (Csodásérem: a szeplőtelen fogantatást ábrázoló kegyérem – a szerk.)

1940-ban érkeztek meg a lazaristák, akik közösséget alapítottak itt. Templomuk első plébánosa Szedenik Nándor volt, aki negyven évig szolgált, 1983-ban hunyt el. A Misszióstársaság tagjai látták el a templomot, illetve később a plébániát 1997-ig. Az utolsó lazarista plébános Dusik Tibor volt, akit tartományfőnöki kötelességei Budapestre szólítottak. Fiatal utánpótlás hiányában a nagyváradi püspökség vette át a plébánia vezetését szerződés alapján. A közelmúltban, 2015-ben Böcskei László megyéspüspök levélben fordult a rendfőnökhöz a lazaristák esetleges visszatérésével kapcsolatban. A rendi gyűlés határozata alapján augusztus 1-jén a lazaristák hivatalosan visszatértek Nagyváradra. Barta Szabolcs a Szent László-plébánián eltöltött gyakorlati idő után került Katalin-telepre.

Az új plébános minden értelemben hazatért Nagyváradra, hiszen itt született, nőtt fel, és az érettségi után került a lazaristákhoz Budapestre. A Katalin-telepen keresztelte a már említett Szedenik Nándor, ebben a templomban volt elsőáldozó, bérmálkozó, sőt itt szentelték pappá 2005-ben. A lazarista rend szabályzata alapján, hogy megkezdődhessen a közösségi élet, ősszel újabb szerzetes érkezik Katalin-telepre. Innen látják majd el a biharszentjánosi filiát is. 

Forrás és fotó: Hírek.várad.org

Magyar Kurír