Volt szalézi növendékek nyerték az Eurovíziós Dalfesztivált

Kitekintő – 2017. május 22., hétfő | 18:37

A portugál testvérpár, Salvador és Luísa Sobral volt szalézi növendékek nyerték a 62. Eurovíziós Dalfesztivált.

Daluk címe Amar Pelos Dios, amelynek Luísa a szerzője, Salvador pedig az előadója. Ez az első alkalom, hogy a vetélkedőt portugál előadó nyerte meg, mégpedig nem is akárhogyan: a fesztivál története során elért legmagasabb pontszámmal: 758 ponttal.

A 27 éves Salvador soha nem akart sztár lenni, és korábban még csak nem is álmodott arról, hogy részt vesz ezen a versenyen. „Azt tudtuk, hogy létezik, de túl messze volt” – mondta. Mégis beneveztek a dallal, melyet nővére, a dalszerző Luísa Sobral írt.

A Lisszabonban született Salvador gyermekkora óta énekel, családja mindig is bátorította. Első alkalommal nyolcéves korában lépett fel nyilvánosság előtt. Tanulmányait egy szalézi iskolában kezdte, majd a Maria Amalia Vaz de Carvalho-középiskolában folytatta Lisszabonban. Később pszichológiát, majd jazzt tanult. „Otthonülő gyerek voltam” – mondta egy interjúban a News Magazine-nak. „Nem tetszettek a diszkók, nem követtem a barátaimat, nem akartam inni és verekedni, és a lányokkal sem volt túl sok szerencsém...”

2016-ban Salvador kiadta első albumát, Excuse Me (Elnézést) címmel, melynek szinte az összes számát ő és a venezuelai Leonardo Aldrey írta, egy dalt pedig a testvére szerzett. Főleg az alternatív zene érdekli, a soul és a jazz.

Soha nem akart részt venni televíziós versenyen, nem érdekelték a celebek, de 2009-ben rábeszélték, hogy vegyen részt egy tehetségkutatón, ahol hetedik lett. Az Eurovíziós Dalfesztiválon sem szándékozott indulni, de a nővére felhívta, és azt mondta, hogy írt neki egy dalt, és azt szeretné, hogy énekelje el. Salvador meghallgatta, és annyira szépnek találta, hogy nem tudott nemet mondani. Végül nyert.

Salvador Sobral szívátültetés előtt áll, de betegségéről nem szeret beszélni. „Van egy csomó jó dolog az életben, sokkal több jó, mint rossz. Ez a betegség csak egy kis probléma, tulajdonképpen ez az egyetlen problémám, és ha nem is lehet teljesen kigyógyítani, kezelhető” – mondja.

Hazájában nemzeti hősként ünneplik, de őt nem szédítette meg a siker. Hogy védje magát, nem olvassa a Facebookot és a Twittert, sem a YouTube-os kommenteket. „Ez el fog múlni. Néhány nap múlva az emberek úgy is el fogják felejteni, és csak azok a rajongók maradnak, akik valóban szeretik a zenémet, és csak ők érdekelnek.”

Salvador Sobral megtartotta a hitét szalézi iskolás korából. Betegsége során megtanult napról napra csak a mának élni, és minden újabb napra Isten ajándékaként tekint. Ma boldog. „Lemezeket szeretnék felvenni, és boldog lenni, ez az, amit akarok. És hogy egészséges legyek…”

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria