Zirc – ciszterci bazilika

Megszentelt élet – 2009. szeptember 5., szombat | 14:05

A zirci ciszterci apátság Pannonhalma mellett az elmúlt évben lett tagja a Klösterreich Kulturális Egyesületnek.

Miután a Ciszterci Rend a rendszerváltáskor visszakapta a templomot, mindent megtettek, hogy megkezdhessék a teljes felújítást. 1995-ben indulhattak a munkálatok. Erre nagy szükség volt, hiszen az utolsó felújításra 1891-ben került sor, amikor is kijavították a Wagmaiszter József által festett eredeti freskókat. Az idő azonban nem kímélte a falakat, a fehér szobrok megszürkültek. Már a 40-es évek elején gondoltak az újabb restaurálásra, de előbb a háború majd a rend működésének megvonása megakadályozta a terveket. Amikor a veszprémi püspök ciszterci szerzetest nevezett ki a templom plébánosának, mindig történtek munkálatok. 1995-ban annak köszönhetően indulhatott el restaurálás, mert az Antall kormány 120 millió forintot adott kárpótlásul a Budapesti Bernardium épületéért a rendnek. A feltárás során kiderült, az 1891-es felújítás egyben az eredeti freskók, szobrok, ornamentika átfestése is volt, és ennek eltávolítása után megtalálták a 18. századi, eredeti, színekkel festett műalkotásokat. A restaurálás kizárólag magyar művészek munkája volt. Ma ennek a munkának köszönhetően csodálhatjuk a világos, életvidám gyönyörű templomot – írja a bazilika ismertetője.

A zirci ciszterci bazilika számos módon nyitotta meg kapuit, hogy a látogatók mind kulturális értékeit, mind a falai között zajló lelki, szellemi életet megismerjék. Hetente három alkalommal szentségimádást, rózsafüzér imádságot, a családokért felajánlott engesztelő imaórát tartanak. A bazilika neves orgonaművészek koncertjeit kínálja. Nyaranta, májustól szeptemberig, a hónap utolsó vasárnapján tartják hangversenyeiket.

Az épületben kapott helyet Bakonyi Természettudományi Múzeum, hazánk első és mindmáig egyetlen vidéken alapított természetrajzi szakmúzeuma – 1972-es létesítése óta kutatja a több mint 4 000 km2 kiterjedésű Bakony-hegység természeti értékeit. Kutatórészlegei 4 szakterületet ölelnek át: geológia, botanika, gerinctelen és gerinces zoológia. A geológiai gyűjtemény elsősorban őslénytani anyagból áll, kisebb arányú a kőzettani anyag és a hegység jellegéből adódóan viszonylag kevés az ásvány. A botanikai gyűjtemény alga-, gomba-, zuzmó- és moharészlege az 1960-as évektől gyarapodik. Virágos herbáriumának alapját Tallós Pál botanikus és Szalai Miklós, a híres halimbai „füves” pap gyűjteménye képezi. Itt őrzik a magyarországi Ciszter Rend történeti értékű herbáriumát is. A múzeum gerinctelen gyűjteményének leggazdagabb egysége a bogárgyűjtemény, de igen jelentős a Diptera (kétszárnyú) anyag is – ezen belül itt található az ország tájegységei közül a legnagyobb zengőlégy gyűjtemény. A gerinces gyűjtemény folyadékos készítmények formájában hal-, kétéltű-, hüllő-, valamint bőrbe tömve és montírozva madár- és emlőspreparátumokat őriz.

A múzeum jelentős tudományos értékkel bíró szakkönyv- és folyóiratanyaggal rendelkezik, mely az érdeklődők rendelkezésére is áll. Saját kiadványai révén (Folia Historico-naturalis Bakonyiensis; A Bakony természettudományi kutatásának eredményei) számos hazai és külföldi cserepartner publikációja jut el az intézménybe. A Bakony természeti képe c. sorozat füzetei (A Bakony halai; Madarak a Bakonyban; A Bakony rovarvilága; Gombák a Bakonyban) és az „Ezerarcú Bakony” c. CD a színvonalas ismeretterjesztés eszközeként a nagyközönség tájékoztatásául szolgálnak. Állandó kiállításai közül a Bakony természeti képét bemutató tárlat a zirci ciszterci Apátság barokk épületének első emeletén található.

Magyar Kurír