2012. 05. 18.
Európában napjainkban kiújult a széthúzás és a nacionalizmus, gazdasági krízis sújtja az országok nagy részét, és nehéz elképzelni a közös jövőt. Május 12-én Brüsszelben a Square Meeting Center Arany Termében mégis több mint ezren jöttek össze a keresztény mozgalmak és egyházi közösségek szervezésében „Együtt Európáért”. Politikusok, közigazgatási szakemberek, valamint a mozgalmak képviselői voltak jelen az immár harmadszor megrendezett nemzetközi találkozón.
2012. 05. 16.
A Székesfehérvári Egyházmegyében az új evangelizáció évében is meghívást kaptak a nagyszülők, hogy együtt adjanak hálát életükért, imádkozzanak családjukért. Alsószentivánon, a fatimai kegyszobor első magyar zarándokhelyén Spányi Antal megyés püspök az idősekért mondott szentmisében idén is megáldotta a nagyszülőket. A főpásztor szándéka, hogy megerősítse az időseket abban, hogy fontosak a fiatalok és az egész társadalom, az egyház számára.
2012. 05. 14.
Az Érd-Óvárosi Plébániatemplomban püspöki szentmisében emlékeztek a szentéletű szerzetesnőre, Bogner Mária Margitra, a Székesfehérvári Egyházmegye kiemelkedő hitvallójára. A magyar Kis Szent Terézként is emlegetett Bogner Mária Margit vizitációs nővérre halálának évfordulóján szülővárosából Szabadkáról is érkeztek zarándokok. Megjelentek a Bogner család tagjai, a Vizitációs Rend és a Szeretet misszionáriusai rend szerzetesnői.
2012. 05. 08.
Országos zarándoklattal és ünnepi szentmisével emlékeztek Mindszenty bíboros születésének 120. évfordulójára az esztergomi bazilikában. A szentmise kezdetén Erdő Péter bíboros köszöntötte a a zarándoklatra érkezett híveket, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjait, a megjelent közjogi méltóságokat és a diplomáciai testület tagjait. A szentbeszédet Carlo Caffarra bíboros bolognai érsek mondta. Beszédében Mindszenty bíborost az igazság „jelzőlámpásának" nevezte.
2012. 05. 04.
Mindszenty bíboros sorsa egy egész közösségnek, a magyar katolikus közösségnek, egy egész térség Katolikus Egyházának szimbolikus, nagy eseménye marad, amelyre mindig föl kell tekintenünk, amikor a saját belső és igaz történetünket akarjuk megismerni. Személyiségét, sorsát csak akkor érthetjük meg a maga teljességében, ha azt is megértjük, hogy életében a katolikus hitnek központi szerepe volt – mondta szerkesztőségünknek Erdő Péter bíboros az MKPK által rendezett Mindszenty-konferencia után.
2012. 04. 15.
Dosztojevszkij szavai, miszerint a szépség fogja megmenteni a világot, nincsenek távol korunk emberétől, aki érzi a megújulás és az evangelizáció égető szükségességét. A művészetnek ma is missziós szerepe van – vallják a Közösségi Művészeti Csoport fiatal művészei, a Találkozások művészeti est szervezői. A közösségi művészeti csoport létrejöttét egy korábbi, a Fokoláre mozgalom által szervezett konferencia ihlette.
2012. 04. 08.
Krisztus feltámadt! Így köszönnek a keresztények ősi időktől fogva Húsvét napján. Húsvét az egész kereszténység legnagyobb ünnepe. Nem véletlenül mondja róla Szent Pál, hogy ha Krisztus föl nem támadt volna, akkor hiábavaló lenne a mi egész hitünk. Ez az alapja az egész keresztény hitnek, ez az az esemény, ami Krisztus életét tanítását, és főleg a kereszt botrányát új megvilágításba helyezi, igazolja Krisztus küldetését.
2012. 04. 06.
Jézus halálával minden embert megváltott – nagypénteken, a keresztáldozat emléknapján erre hívja fel minden jóakaratú ember figyelmét a Katolikus Egyház. Ezen a napon az egyház nem szolgáltat ki ünnepélyesen szentségeket és nem mutat be szentmiseáldozatot, ezzel is a Megváltó halála feletti mély gyászt fejezi ki. A szertartás három fő részből áll: igeliturgia olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, hódolat a kereszt előtt, áldozási szertartás.
2012. 04. 06.
A keresztút, a via crucis népi áhítatgyakorlat, amely emlékezetbe idézi Jézus szenvedésének egyes állomásait. A keresztút mai szokásos 14 állomása (stáció) az 1600 körüli évekre nyúlik vissza, átvéve a jeruzsálemi szokást, amely a ferencesektől származik. Az 1700-as években terjedt el a keresztút templomi elhelyezése, falra helyezett 14 fakereszt és ábrázolások formájában. Az áhítatot az előimádkozó (pap vagy hívő) vezeti, a közösséggel együtt állomásról állomásra haladva.
2012. 04. 05.
Nagycsütörtökön az Oltáriszentség és az egyházi rend, a papság megalapítását ünnepli a katolikus egyház. A szent három nap első estéjén minden templomban szentmisében emlékeznek arra, hogy Jézus az utolsó vacsorán megalapította az Oltáriszentséget. A húsvéti ünnepkör, és ezzel a nagycsütörtök szertartása is a zsidó pészahra épül, amelyen Izrael lakói az Egyiptomból való szabadulást ünnepelték. Jézus az utolsó vacsorán megújította ezt a régi áldozatot: ő maga lett a húsvéti bárány.
 

Magyar Kurír Szerkesztőség | Postacím: 1364 Budapest, Pf.: 41. | Tel.: 479-20-20 Fax: 479-20-21 | E-mail: mk@katolikus.huImpresszum | Médiaajánlat