A Délvidéki Háló bogozóinak és segítőinek évzáró találkozója

Kishírek – 2017. december 1., péntek | 11:19

Nagybecskereken tartották a húszéves jubileumát ünneplő Délvidéki Háló bogozóinak és segítőinek évzáró találkozóját november 25-én.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Halmai Tibor, a Délvidéki Háló vezetője köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy az ünneplés és hálaadás mellett fontos a továbblépés, egymás erősítése is. Hangsúlyozta, hogy feladatuk és küldetésük, hogy szolgálatot tudjanak végezni Egyházukért, közösségeikért, figyelembe véve jelenlegi helyzetüket.

A találkozót záró ünnepi szentmise szónoka, Elias Ohoiledwarin SVD szintén a küldetésről elmélkedett prédikációjában. A szentmisén koncelebrált Vreckó Ferenc.

Az összejövetel keretében visszatekintettek az elmúlt év hálós eseményeire, megfogalmazták a terveket a helyi, regionális és Kárpát-medencei találkozók szervezését és az azokon való részvételt illetően.

„Együtt lenni, utazni nagyon jó, nagy élmény számomra a közös szervezés és a közös utazás, mert ezáltal is megtapasztalhatjuk, fontosak vagyunk egymás számára, fontosak vagyunk a Háló számára” – fogalmazott a találkozó végén Halmai Tibor.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria