A Szent Bazil-iskola diákja lett Hajdúdorog ifjú tehetsége

Kishírek – 2018. június 19., kedd | 16:19

Szegedi István, a hajdúdorogi Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 11. osztályos tanulója kapta meg az idei Hajdúdorog Város Ifjú Tehetsége díjat.

Szegedi István a Szent Bazil Oktatási Központban végezte általános iskolai tanulmányait, most ugyanitt tanul gimnazistaként. Általános iskolai évei alatt került előtérbe nála a vers- és prózamondás mint előadó-művészet és magának a versnek a szeretete.

Számtalan városi, megyei, regionális és országos versenyen, illetve iskolai és városi rendezvényen vett részt. A helyi versenyek közül a Jaczkovics Mihály emlékére rendezett szavalóverseny áll hozzá a legközelebb, amelyen évről évre indult, és többször is első helyezést ért el. Sokat segített előmenetelében Nyustiné Nagy Mariann tanárnő támogatása.

Eddigi középiskolai évei alatt is több megyei és országos versenyen, találkozón, iskolai és városi ünnepségen, megemlékezésen részt vett. Mindig örömmel fogadta e felkéréseket.

Jelenleg magyartanára, Hadházi Katalin segíti a versenyekre történő felkészülésben. Évek óta részese a magyar kultúra napja alkalmából szervezett színvonalas rendezvénynek. A tanéveket az elmúlt két évben is kitűnő eredménnyel zárta, és megkapta a Kranyik László alpolgármester által alapított, „A tanév legeredményesebb versmondója” elnevezésű ösztöndíjat.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria