Adományként felajánlott disznóból készült ebéd a monori plébánián a rászorulóknak

Kishírek – 2018. február 6., kedd | 11:55

A monori plébánia és a helyi Szent Egyed közösség február 6-án, szombaton disznótoros ebéddel várta rászoruló barátait, akiket rendszeresen vendégül látnak vasárnapi ebédeken. A disznót a plébánia egyik híve ajánlotta fel, a közösség tagjai vágták, dolgozták fel a szegények javára.

Kruchió László törpemalacnak vásárolta számos más állata mellé a malacot, amelyről kiderült, hogy egyáltalán nem törpe, sőt, kilencven kilósra hízott és kényszerűségből le kell vágni. Állatszerető család lévén nem szerették volna egyik kedvencüket, aki a Karajka névre hallgatott, ételként látni az asztalon, viszont az a gondolatuk támadt, hogy dolgozzák fel a szegényeknek, akiket barátaikkal, a Szent Egyed közösség tagjaival együtt havi rendszerességgel vasárnapi ebédre várnak a plébániára – éppen a legszebb budapesti szállodákat és országos rendezvényeket is dekoráló Kruchió László designer hozzájárulása nyomán különlegesen szépen terített, díszített asztaloknál.

Ötletüket örömmel fogadta a Csontos Sándor és családja, akik értettek a feldolgozáshoz és mivel a plébánia területét nem használhatták, a vendégszerető család szívesen bocsátotta rendelkezésre kertjét és házát a munkához. A plébánossal együtt több család és számos fiatal gyűlt össze, hogy részt vegyenek a munkában, ami igazi közösségteremtő erőnek is bizonyult, ráadásul a házszentelő szertartásán is együtt vehettek részt a közösség tagjai.

Izsákiné Teri néni a helyi szegények nagy örömére rendszeresen vállalja a főzést, most is a szokásos lelkesedéssel és szakértelemmel állt neki a pörkölt elkészítésének. Akinek éppen nem volt feladata a disznóvágás és az ebédfőzés körül, adományba kapott kézműves szappanokat csomagolt, ami majd húsvéti ajándék lesz a vendégeknek.

Az elkészült pörköltet a plébániára vitték és a meghívottakkal együtt terített asztaloknál fogyasztották el. A plébánia hívei sok süteménnyel járultak hozzá a közösség szegény barátainak ebédjéhez.

Fotó: Kruchió László

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria