Aranymiséjét ünnepelte Mosonban Németh László általános püspöki helynök

Kishírek – 2017. május 22., hétfő | 17:12

Egykori plébánosi állomáshelyén, a mosoni templomban mutatott be szentmisét Németh László általános püspöki helynök pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából a templom védőszentje, Nepomuki Szent János áldozópap, vértanú emléknapján, május 16-án.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szentmise elején Giffinger Mihály, a Plébániai Tanácsadó Testület elnöke köszöntötte László atyát, felidézve a Mosonban eltöltött tizenhat évének szép emlékeit.

Az aranymisés szentbeszédében Nepomuki Szent János példájának követésére buzdítva a híveket hangsúlyozta, hűségesnek kell lenni Istenhez, és kiemelte, hogy mindenért hálát kell adni: jóért, rosszért egyaránt. 

Az ünnep a szentmise után a mosoni plébánia udvarán folytatódott, ahol az egyházközség híveinek szeretetét megfogalmazva a jelenlegi plébános, Kapui Jenő, majd Németh László egykori tanítványa és ministránsa, Dékány Sixtus zirci apát, valamint Árvay István, Mosonmagyaróvár város polgármestere is köszöntötték a jubilánst.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria