Az Árpád-ház szentjeinek nyomdokain Szentjobbon és Hegyközszentimrén

Kishírek – 2018. november 6., kedd | 14:42

A Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak november 2-i zarándoklatáról számol be tanáruk, Benedek Ramóna.

Hagyománnyá vált, hogy Szent Imre ünnepén a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai elzarándokolnak Hegyközszentimrére.

A zarándoklat első állomása Szentjobb volt, ahol négyszáz éven át őrizték államalapító Szent István kézereklyéjét. A templomban Szabó Ervin spirituális ismertette a zarándokokkal Szent István és Szent László király életének a településhez kötődő egyháztörténeti vonatkozásait.

A templom előtti teret betöltötte a közel száz zarándok éneke, amely az Árpád-ház nagy szentjeinek erényeit dicsérte. A kegyelet virágainak elhelyezése után Májernyik Mihály plébános-kanonok vendégszeretetét élvezték a résztvevők. A parkban Mercurius apát és Szent László király szobra előtt folytatódott az egyháztörténeti események ismertetése, majd az egykori bencés monostor helyszínének meglátogatásával ért véget.


Hegyközszentimre volt a zarándoklat második állomása, ahol Szent Imre hercegnek, a magyar ifjúság védőszentjének szobra előtt tiszteletüket fejezték ki a fiatalok, akiket Kucharszki Zoltán református lelkipásztor szeretettel fogadott. A templomban közösen imádkoztak, majd elmondták a Szent Imre-litániát.

A Millenniumi Szent Imre Kápolna és Kilátó meglátogatásával folytatódott a zarándokút. Az őszi táj szépsége és a ragyogó napsütés még emlékezetesebbé tette ezt a zarándoklatot, ahonnan lelkileg feltöltődve tértek haza a diákok; ahogy egyikük megfogalmazta: „Számunkra, egyszerű emberek számára szinte felfoghatatlan, hogy szentjeink nyomdokain járhatunk, ugyanazokon a helyeken imádkozhatunk, ahol ők is fohászkodtak a jó Istenhez több száz évvel ezelőtt.”

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria