Elbúcsúzott a siklósi hívektől Dohány Zoltán

Kishírek – 2018. augusztus 2., csütörtök | 12:30

Megtelt a siklósi templom július 29-én, Dohány Zoltán plébános, esperes, kanonok búcsúmiséjén. Udvardy György megyéspüspök augusztus 1-jével a pécsi Szent Ferenc-plébánia plébánosává, illetve kórházlelkésszé nevezte ki a lelkipásztort.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Koncelebráltak Szép Attila irodaigazgató, Keresztes Andor máriagyűdi plébános, Ronta László esperes, Benchea Celestin beremendi plébános, illetve Barics Gábriel plébániai kormányzó, aki Zoltán atya mellett volt diakónus Siklóson.

A szentmise végén Keresztes Andor kerületi jegyző búcsúzott Dohány Zoltántól, megköszönve alázatos szolgálatát. Szabó Balázs a tanácsosok testülete nevében köszönt el, és megköszönte Zoltán atya édesanyjának is, hogy mindig támogatta, segítette fiát. A köszöntések végén felcsendült az ároni áldás, amelyet a hívek és atyák közösen énekeltek. 

Zoli atyát az elmúlt nyolc évben minden korosztály megszerette, tisztelte a városban. Szerénységével, közvetlenségével, tanításával belopta magát a hívek szívébe. Utódát, Simon Wágner Istvánt szeretettel várják Siklóson.

Szöveg: Szabó Balázs, a siklósi tanácsosok testületének alelnöke

Fotó: Szentgyörgyvári Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria