Fatimai engesztelést tartottak Toronyban

Kishírek – 2018. május 18., péntek | 15:30

Május 13-án a hagyományokhoz híven fatimai engesztelő imaestet tartottak Toronyban. Az imádságot Perger Gyula atya vezette. A szentmisén Stróber László zalaegerszegi plébános mondott szentbeszédet.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az Oltáriszentség előtt mondott közös imádság után – május lévén – a loretói litániával köszöntötték a Szűzanyát.

A szentmise kezdetén Perger Gyula köszöntötte és bemutatta az imaest vendégét, a Zalaegerszegről érkezett Stróber László atyát. A zalaegerszegi plébános homíliájában Urunk mennybemeneteléről beszélt.

A tanítványok látták, amikor Jézus az égbe emelkedett, s ámulatba esve nézték az eget, míg egy angyal meg nem kérdezte tőlük: mit álltok itt az égre nézve? Ekkor értették meg, hogy a küldetésüket kell teljesíteniük. Nekünk is ez a feladatunk: Isten országát építenünk itt a földön, hogy aztán eljuthassunk az örök életbe. Kövessük a Szűzanya példáját mindennapjainkban! Mária vállalta az Istenanyaságot, s bár nem tudta, mi fog történni vele, de erős volt a hite, és Istenre tudott hagyatkozni. Szent Józsefet kétségei között egy angyal bátorította. Legyen példaképünk a Szent Család; tekintsünk nehézségeinkben Máriára – buzdított a szónok.

Máriának fájt egyszülött Fia szenvedését látni, de hitte, hogy Isten meg fogja dicsőíteni Jézust. Kérjük bizalommal a Szűzanya támogatását! A mi hitünk törékeny, csak próbálkozás, de Isten ezt a próbálkozást is szívesen fogadja. Kérjük élő hittel a Szűzanya pártfogását, hogy a földön már Isten országának építésén munkálkodhassunk!

A legszentebb áldozat bemutatását követően gyertyás körmenetben énekelve kérték a részt vevő hívek a fatimai Szűzanya pártfogását.

Az imaest végén hazánkért, ifjúságunkért és a betegekért imádkoztak.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria