Gyerekfoglalkozások a szilágysomlyói plébánián

Kishírek – 2018. szeptember 27., csütörtök | 13:37

A Csillogó Mosoly Egyesület szervezésében szeptember 22-én ismét gyermekfoglalkozást tartottak a szilágysomlyói római katolikus plébánia közösségi házában.

A gyerekek László Renátának köszönhetően ezúttal is népi játék és néptánc foglalkozásokon, illetve ének- és mondókatanulásban vehettek részt. Ami az előző alkalmakhoz képest újdonságot jelentett, hogy most a felkérési és táncolási illemszabályokat is elsajátíthatták és gyakorolhatták.

A foglalkozásokba bekapcsolódott Barcsa Zsuzsanna Petőfi Sándor-programos ösztöndíjas, aki a közeljövőben szintén tart majd foglalkozásokat a gyerekeknek. Jelen volt a Szilágysomlyóra nemrég érkezett Ozsvát József plébános is, aki számára szintén lehetőséget jelentett a találkozó a gyerekekkel és szüleikkel való megismerkedésre.

A találkozó elején és végén a jelenlévők megtekinthették az agyagosszergényi Közi Horváth József Népfőiskola Az én templomom című Kárpát-medencei vándorkiállítását, melyet két hete hozott el Szilágysomlyóra Szalai Viktor, a népfőiskola alapítója.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria