Harminc éve felszentelt templomukat ünneplik a ruzsaiak

Kishírek – 2017. augusztus 8., kedd | 12:16

Urunk színeváltozásának ünnepén, augusztus 6-án, vasárnap – a Csongrád megyei Ruzsa község templomának búcsúünnepén – szentmisét mutatott be Heiter Róbert Gottfried szombathelyi premontrei kanonok és Negyela Zoltán plébániai kormányzó.

1985 februárjában tette le az ötvenes években önállóvá vált Ruzsa templomának alapkövét Udvardy József püspök. Az Urunk Színeváltozása-templomot harminc évvel ezelőtt, 1987. augusztus 8-án áldotta meg Gyulay Endre püspök.

A jubileumi ünnepen szentbeszédében Gottfried atya kiemelte: Isten sátra csak akkor válik jelenvalóvá igazán, ha a hívek szívében is hasonló lényegre talál.

Az évforduló alkalmából a már elhunyt Takács János tervező és néhai Sulik János plébános templomépítő munkáját megköszönve – és hálát adva minden adományozónak – emléktáblát állítottak. A katolikus közösségi házban kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők: a tárlat az elmúlt harminc évnek állít emléket.

Az Urunk Színeváltozása-templom 1991-ben új harangtornyot, húsz éve két új harangot kapott. A harminc évvel ezelőtti építkezés és azt követő beruházások mind a hívek támogatásával, sokszor kétkezi munkájuk gyümölcseként valósult meg – így érezhetik és vallják igazán magukénak a ruzsaiak templomukat. Az idei évben a Szeged-Csanádi Egyházmegye és a település önkormányzata jóvoltából, jelentős adományokból újulhatott meg a harminc esztendős templom – hangzott el a jubileumi ünnepségen.

Forrás és fotó: Urunk Színeváltozása Plébánia, Ruzsa

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria