KELET keleti szemmel

Kishírek – 2019. február 13., szerda | 16:18

A Győri Római Katolikus Egyetemi Lelkészség szervezésében február 8. és 10. között rendezték meg a Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozóját (KELET), amelyen Törő András püspöki titkár, a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium igazgatója, diákjai és munkatársai is részt vettek.

A közös gondolkodás jegyében telt a hétvége, melynek során megismerkedhettünk egy jól működő kollégiumi csapattal, hozzánk hasonló gondolkodású, tettre kész fiatalokkal, Győr utcáival és történelmi vonatkozásaival.

A debreceni csapat számára a püspökvárban és környékén megtett séta nem csak látványosság és múltba tekintő városnézés volt, hanem a találkozások órája. Az itt töltött időben Veres András győri megyéspüspök közvetlensége, Németh László püspöki helynök vendégszeretete és Apor Vilmos vértanú lelkülete töltötte meg a szívünket örömmel. Ezen a délutánon a főpásztor és a helynök atya az egyházi élet örömteliségét közvetítették számunkra, azt a megélést, amely az Egyház barátságos, személyes, mély és hiteles oldalát domborítja ki. Mindeközben pedig egy olyan élet elevenedett meg számunkra Apor Vilmos vérrel áztatott ruhaereklyéjének jelenlétében, amely megerősített minket a cselekvő hitben.

Hálásak vagyunk, hogy győri látogatásunk során egy olyan vértanú emlékét fedezhettük fel, akinek lelkipásztori programja bennünket is kitartásra nevel: „A lelkekért való munka, a lelkek iránt való szeretet és lángolás, az a vágy, hogy mindenkinek mindene legyen, teszi a papi életet széppé és minden áldozatra képessé.” Ezek a szavak mindenki számárára buzdítást jelentenek, függetlenül attól, hogy milyen életállapotban vannak vagy éppen milyen munkát végeznek.

Ezt a gondolatot vitte tovább a vasárnap bemutatott szentmisén Veres András püspök, aki fontos útravalót mondott a fiataloknak: „Legyetek emberhalászok!” Mit is üzent ezzel számunkra? Ezzel a felszólítással bátorította a fiatalokat, hogy merjenek igent mondani a küldetésre, amely magában hordozza a felelősséget másokért, azért, hogy mások is megismerjék Isten irgalmas szeretetét. Biztatott bennünket, hogy éljünk azokkal a lehetőségekkel, amelyeket Isten épít bele mindennapjainkba, és merjük felfedezni a hatalmát, azokban a helyzetekben is, amikor az emberi erő megtörik.

A vidám hangulatban eltöltött hétvégéért hálásak vagyunk Törő András atyának, aki egy percre sem hagyja, hogy a fiatalokban megtörjön a lendület, amely megtölti tartalommal és jó kedvvel a fiatalok életét, hogy aztán példaként tudjanak ők is szolgálni, felelősséget vállalni, továbbadni, emberhalászok lenni!

Forrás és fotó: Szilágyi Eszter/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria