Kondákor Gyula atyára emlékeztek Lentiben

Kishírek – 2018. május 24., csütörtök | 12:38

Az öt éve elhunyt Kondákor Gyula plébánosra emlékeztek Lentiben, a Szent Mihály-templomban május 14-én.

A szentmisét Végi Csaba esperes, plébános mutatta be; koncelebráltak a lenti esperesi kerület papjai, Gyula atya egykori káplánjai, továbbá az ő példája nyomán a papi hivatást választó plébánosok. A templom padjait megtöltötték az emlékező hívek.

Németh Csaba prédikációjában a mindig mosolygó Gyula atya emlékét idézte, aki még betegsége és szenvedése idején is tudott vigaszt nyújtani a hozzá fordulóknak. „Mi valamennyien, akik ismerhettük őt, őrizünk a szívünkben egy-egy vele kapcsolatos szép emléket, melyből erőt és vigasztalást nyerhetünk még most, halála után öt évvel is. Gyula atya földi élete minden pillanatában hirdette híveinek, hogy »Az Úr színe előtt járok...« (Zsolt 116,9), mivel a felséges Isten dicsérete volt számára az első és mindent meghatározó cél. Papi szolgálata során soha nem tévesztette ezt szem elől, derűs szívvel követte az Urat, és erre buzdította a reá bízottakat is. Mert hitte azt, amit később síremlékére is felíratott: »Úr Jézus, legszebb életút. Tenálad lelkünk révbe jut. Hogy benned bízni mily nagy jó. A földön nincsen arra szó!« (ÉE, 140.).”

Gyula atya nagyon szerette a Szűzanyát, és ragaszkodott szülőföldjéhez, a szépséges zalai tájhoz. A megemlékező szentmise végén a hívek közösen énekelték: „Dombos Zala zengő dala feléd száll most, Boldogasszony, a te neved legyen áldott!”

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria