Közös hangversenyt adott a Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Fráter György Katolikus Gimnázium

2018. március 2. péntek 15:01

„Hang-Ár” címmel rendeznek hangversenysorozatot a miskolci szimfonikusok, melyen középiskolás kórusokkal együtt lépnek fel. Február 26-án a Fráter György Katolikus Gimnázium énekkarai és szólistái adtak hangversenyt a Művészetek Házában Ave Maria címmel.

A hangverseny címe is jelzi, hogy csaknem valamennyi műsorszám a különböző korokban írott Ave Maria dallamokra épült. A programot Regős Zsolt, a gimnázium énektanára állította össze; ő, illetve Váraljai Réka énektanár vezényelte a Miskolci Szimfonikus Zenekart és az iskola énekkarait.

A gregorián Ave Maria után többek között Caccini, Donizetti szerzeményét hallhatta a közönség, majd Mascagni Parasztbecsület című operájának intermezzója hangzott el. Eszerházy Pál Harmonia Coelestis című művét az Ave Maris Stella követte. Elhangzott még Gounod Szent Cecília-himnusza, Verdi Otelló című operájából Desdemona Ave Maria kezdetű áriája, Saint-Saëns, majd Wolf Péter darabja, végül egy ősbemutató, Kerek Gábor kazincbarcikai tanár, karvezető szerzeménye, melyet a Boldogasszony Anyánk című énekünk szövegére komponált.

A hangverseny végén Lóczi Tamás, a Fráter György Katolikus Gimnázium igazgatója köszönte meg a zenekar és valamennyi fellépő munkáját és Regős Zsolt szervezőmunkáját.

Forrás: Egri Főegyházmegye

Fotó: Fojtán László

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kishírek
Vezető híreink - olvasta már?
-megroppant-nadszalat-nem-tori-ossze-iz-42-3
„A megroppant nádszálat nem töri össze…” (Iz 42, 3) – Levél az Alaptörvény módosításáról

Az alábbiakban Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) társadalmi kérdésekkel foglalkozó Caritas in Veritate Bizottsága elnökének levelét adjuk közre, melyet az Alaptörvény hajléktalanokkal kapcsolatos részének módosítása vonatkozásában írt.

07:01
szemelyi-valtozasok-egyhazmegyeinkben-2018
Személyi változások egyházmegyéinkben – 2018 – FRISSÍTVE

Az alábbi személyi és szervezeti változások lépnek életbe a 2018. évben egyházmegyéinkben.

09:51