Lengyel-magyar szentmise és búcsú Derenken

Kishírek – 2017. augusztus 1., kedd | 10:13

Július 23-án tartották a hagyományos derenki búcsút. A derenki lengyelek letelepedésének 300. évfordulója alkalmából lengyel-magyar szentmisét mutatott be Seregély István érsek; Pawel Cebula, Jan Byrski és Marek Pienkowski lengyel papok és Takács Alajos, sajószentpéteri plébános koncelebrálásával.

A szertartást követően emléktáblát avattak a kápolna építőinek tiszteletére. Rónayné Słaba Ewa, az Országos Lengyel Önkormányzat elnöke átadta a Ferenc pápa által megáldott Szent László-lángot. A búcsú résztvevői ezt követően felkeresték a temetőt, ahol koszorúzást és közös imádságot tartottak.

A nagy számú vendégsereg a délután folyamán lengyel és magyar hagyományőrző zenészek, táncosok, dalárdák, énekesek, néptáncegyüttesek színvonalas műsorát tekinthette meg.

Szöveg és fotó: Nádassy József

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria