Magyar szentek nyomában a győri hittanosok

2018. június 26. kedd 15:19

Június 12-én rendezték meg a győri székesegyházi plébániához tartozó iskolákban tanuló hittanosok zarándoklatát. Ezúttal Székesfehérvárra látogattak el a diákok, Magyaros László győr-belvárosi segédlelkész vezetésével.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A megérkezést követően a Nepomuki Szent János ciszterci templomban celebrált szentmisét Magyaros László; majd Brückner Ákos Előd ciszterci szerzetes bemutatta a templom történetét a zarándokok számára.

A hittanosok látogatást tettek az egykori koronázó templomnál és a székesfehérvári püspöki palotában; megtekintették a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum Föld és ég között című kiállítását, amelynek középpontjában az Istent kereső ember áll.

A hittanosok az egynapos program során a székesfehérvári Óramúzeum gyűjteményével, illetve a magyar történelem nagy alakjait megjelenítő szabadtéri órajátékkal is megismerkedhettek.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Csudai Zsolt, Nagyné Maróti Beatrix

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kishírek
Vezető híreink - olvasta már?
bemutatjuk-vilag-legnagyobb-maria-kegyhelyeit
Bemutatjuk a világ legnagyobb Mária-kegyhelyeit

A nyár az utazások időszaka. Egy alkalommal II. János Pál is buzdított arra, hogy a szünidőben látogassuk meg az Istenszülő kegyhelyeit is. Ezt évente több millió hívő meg is teszi. A német püspöki konferencia hírportálja bemutatta a világ legnagyobb, az Egyház által elismert Mária-kegyhelyeit.

2018. július 21. szombat
a-biblia-uzenete-gyertek-ti-is-pihenjetek-egy-kicsit
Gyertek ti is, pihenjetek egy kicsit!

Évközi 16. varárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mk 6,30–34)

2018. július 21. szombat