Nők számára tartottak lelkinapot Nagybecskereken

Kishírek – 2017. március 2., csütörtök | 12:10

Ohoiledwarin Ellias verbita szerzetes tartott lelkinapot nők számára a nagybecskereki Nepomuki Szent János-székesegyház plébániáján február 25-én. A program témája az egyházmegye tematikus Mária-évéhez kapcsolódott: „Mária és az édesanyák (nők) Isten megváltó művében”.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Ohoiledwarin Ellias elmélkedése középpontjában Mária igenje állt. Párhuzamba állította a Szűzanya életének fontosabb állomásait és a mai kor édesanyáinak helyzetét. Szülőhazája, Indonézia lakóinak anyákhoz való viszonyáról is beszélt. A résztvevők kiscsoportos foglalkozás alatt oszthatták meg egymással a témával kapcsolatos tapasztalataikat.

Koncz M. Julianna nővér, a Boldogasszony Iskolanővérek Nagybecskereki Leánykollégiuma vezetője tanúságtételét is meghallgathatták a jelenlévők. Vetítéssel egybekötött előadásában több jelentős és számára különleges Szűz Mária-ábrázolást bemutatott.

A lelkinap szentmisével zárult, amit Ohoiledwarin Ellias mutatott be Gyuris László székesegyházi plébánossal és Masa Tamás segédlelkésszel együtt. A hívek közösen mondták el a felajánlási imát, majd Szűz Mária szobra elé helyezték kéréseiket.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria