Ökumenikus bibliahetet tartottak Nagykaposon

Kishírek – 2017. július 10., hétfő | 13:13

Július 3. és 7. között a felvidéki Nagykaposon ismét megrendezték a már hagyományos ökumenikus KOEN bibliahetet. A gyermekeknek szervezett napközis tábort idén – minthogy kulcsszerepet kapott a hűség témája – „HŰ ha…” címmel hirdették meg, óvodáskortól 14 éves korig.

A tábor folyamán három csoportban zajlottak a foglalkozások, korcsoportok szerint. A résztvevők megismerték Dániel történetét, aki minden körülmények között hű maradt Istenhez, ezért az Úr megsegítette őt; továbbá egy újszövetségi példabeszéddel is foglalkoztak: a lusta és a hű szolga történetével. Egy-egy rövid történet erejéig nap mint nap „találkoztak” a két pásztorkutyával, Bogánccsal, Borókával és Bálint gazdájukkal.

Délutánonként is izgalmas programok várták a táborozókat: kézműves- és táncfoglalkozásokon vettek részt, sportfoglalkozásokon és vetélkedőkben mérhették össze ügyességüket, aranymondásokat és énekeket tanultak.

A tábor zárásaként a szervezők ökumenikus családi napra várták az érdeklődőket, melyet a történelmi egyházak helyi képviselői közös imával nyitottak meg – derül ki Jesó Eszter összefoglalójából.

Fotó: Jesó Eszter

Magyar Kurír