Ökumenikus imahét Komáromban

2018. február 1. csütörtök 12:39

Január 24. és 27. között Komáromban is csatlakoztak az ökumenikus imahéthez.

Az első napon a komáromi baptista közösség volt a vendéglátó, ez alkalommal Veres József evangélikus lelkész hirdetett igét. A második napon a hívek az evangélikus imaházban találkoztak, ahol Bros Gergely komáromi plébános mondott beszédet. Prédikációja központi eleme az öröm volt, mely sokszor hiányzik az életünkből. „Örömmel forduljunk egymás felé, az elhagyatottak felé, adjuk át a keresztény örömet a rászorulóknak. Evangelizálni az örömmel megélt keresztény élettel, a nehézségekben is átélt krisztusi örömmel lehet” – fogalmazott a plébános.

A harmadik alkalommal a református templomban vettek részt istentiszteleten a hívek, ahol Mészáros Sándor baptista lelkész hirdetett igét, aki a szegények iránti felelősségvállalásra hívta fel a figyelmet.

Az imahét komáromi zárónapját a Jézus Szíve-templomban tartották. Itt Horváth Mariann református segédlelkész hirdetett igét. Igehirdetésének középpontjában a hit állt. „A hit Isten csodálatos ajándéka az ember számára, a hit bátorság, melynek erejével vállaljuk az élet nehézségeit” – fogalmazott Horváth Mariann. Személyes vallomásában kifejezte, hogy mekkora örömet jelent számára meglátni az Isten munkálkodását a környezetében élők mindennapjaiban. Azt kívánta, hogy mindenki megtapasztalhassa ezt az örömet.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Komáromi Jézus Szíve-plébánia,

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kishírek
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-ha-nem-szeretunk-mar-megtettuk-az-elso-lepest-ahhoz-hogy-oljunk
Ferenc pápa: Ha nem szeretünk, már megtettük az első lépést ahhoz, hogy öljünk!

Október 17-én a Szentatya azt fejtette ki a „Ne ölj!” parancsról szóló katekézisében, hogy nem más ez a parancs, mint Jézus tanítása szerint felszólítás a szeretetre és az irgalomra, és vigyáznunk kell, mert a másik sértegetésével, lenézésével, levegőnek nézésével már gyilkosai is vagyunk neki.

2018. október 17. szerda
-van-egy-almunk-vilag-vallasi-vezetoi-beke-muhelyeben-munkalkodnak
„Van egy álmunk!” – A világ vallási vezetői a béke műhelyében munkálkodnak

Ökumenikus imádsággal és ünnepélyes szertartással ért véget október 16-án Bolognában az idén 32. alkalommal megrendezett vallások közötti találkozó, ahol a világ vallási vezetői együtt keresték, építették a béke hídjait.

2018. október 17. szerda