Oratórium a téli szünidőben Muzslyán

Kishírek – 2017. január 13., péntek | 10:29

A muzslyai plébánián a 2016-os téli szünidőben is megszervezték a hagyományos oratóriumot, amelynek az animátorokkal együtt mintegy negyven résztvevője volt, és az Emmausz fiúkollégium adott otthont.

A kápolnában tartották az elmélkedéseket és az énekpróbákat, az ebédlőben a kézműves műhelyeket, a tornateremben a játékokat, de lehetett focizni, táncolni is.

Kalapis Sztoján szalézi atya elmondta, hogy ezúttal Boldog Laura Vicuña életét dolgozták fel, aki a veszélyben lévő családok, a fiatalok, valamint az ifjúsági világtalálkozók védőszentje. Az oratórium résztvevői a történetek által megismerkedhettek olyan emberi erényekkel, mint a segítőkészség vagy az alázatosság.


Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria