Otthonban élő gyermekek tábora Nagykárolyban

Kishírek – 2018. július 20., péntek | 17:53

Noé történetére épülő tematikus héten vettek részt a piarista nővérek gyermekotthonának legfiatalabbjai július 2-6-ig. A tábort három fiatal pedagógus vezette, akiknek beszámolóját az alábbiakban adjuk közre.

2018. július 2-án kora reggel izgatottan indultunk Budapestről Nagykároly felé, hogy a piarista nővérek otthonában élő gyermekekkel találkozzunk. Azért utaztunk el hozzájuk, hogy néhány napot velük töltve, izgalmas programokat, játékokat vigyünk el nekik. Azért, hogy megajándékozzuk őket önfeledt pillanatokkal, felejthetetlen élményekkel, szeretettel. Persze éppen fordítva történt: mi voltunk azok, akik tőlük kaptunk, sokat: önfeledt pillanatokat, felejthetetlen élményeket, szeretetet.

A gyerekek nyitottságának és a nővérek vendégszeretetének köszönhetően az első perctől otthon éreztük magunkat. A hét témájául választott Noé történetét lelkesen fogadták kicsik és nagyok: az énekeket gyorsan és szívesen tanulták, elmélyülten alkottak a kézműveskedések során, festettek, gyurmáztak, bárkát „építettek” és álarcokat készítettek, hogy a pénteki előadáson már jelmezben, díszletek között adhassuk elő Noé történetét. Egy-egy délután a gyereksereg állatokká „változva” hódította meg az udvart.

Az előadás osztatlan sikert aratott. Eljött az utolsó nap és búcsúznunk kellett. Nem volt könnyű elválni ezektől a vidám, minden játékra kapható, nyíltszívű és csillogó tekintetű „gyermekecskéktől”. Csodálatos volt megtapasztalni azt a vendégszeretetet, családias és vidám légkört, amellyel megajándékoztak minket! Köszönjük a nővéreknek, hogy az oázisukba beengedtek minket, gazdagon töltekezhettünk belőle testileg és lelkileg, és megismerhettük őket! Istennek hála ezekért az áldott napokért!

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria