A kiégésről tartottak továbbképzést papoknak Püspökszentlászlón

Kishírek – 2017. október 10., kedd | 14:30

A segítő hivatásokat fenyegető veszély, a kiégés volt a témája annak a fakultatív tréningnek, amelyet szeptember 25–26-án tartottak Püspökszentlászlón a Pécsi Egyházmegye papjainak.

A Pécsi Egyházmegye papjai számára tartott rendszeres képzések középpontjában a jövőben is a hivatásgondozás áll, célja az olyan képességek, készségek fejlesztése, mint a helyzetelemzés, önreflexió, empátia, stresszkezelés, együttműködés, konfliktuskezelés, asszertivitás. A fakultatív képzéseken ősszel és tavasszal vehetnek részt az egyházmegye papjai.

A mostani, őszi tréning helyszíne az érintetlen természeti környezetben fekvő Püspökszentlászló volt. Tizenhatan hallgatták Csürke József tanácsadó tréner előadását, amelynek középpontjában a kiégés fogalma állt. Az előadás után több szakértő tréner bevonásával kiscsoportokban folytatódott a munka, ahol a résztvevők nyitottan beszélgethettek a papságot mélyen érintő témákban az életpályájukról és hivatásukról.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Loósz Róbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria