Soproni és szanyi hívek zarándoklata Rómában

Kishírek – 2018. november 16., péntek | 16:31

Rómába zarándokoltak a soproni és a szanyi hívek Henczel Szabolcs szanyi plébános vezetésével október 26. és 31. között. A zarándokok részt vettek Ferenc pápa október 31-i általános kihallgatásán is.

Az első napon a résztvevők Róma néhány nevezetességét tekintették meg: a Pantheont, az olasz parlamentet, a Spanyol lépcsőt, valamint a Trevi-kutat is. A kúthoz egy monda fűződik, miszerint, aki bedob egy pénzérmét, az még biztosan visszatér Rómába, így a zarándokok közül is a legtöbben aprópénzt szórtak a szökőkútba a visszatérés reményében.

A második napon, vasárnap délelőtt a zarándokok magyar nyelvű szentmisén vettek részt, majd a Szent Péter téren meghallgatták Ferenc pápa déli beszédét. Ebéd után ellátogattak a Lateráni Szent János-bazilikához. Lehetőség nyílt a szent lépcső megcsodálására is, amelyet a Szentföldről szállítottak Rómába, és a hagyomány szerint ezen ment fel Jézus Pilátushoz, mielőtt elítélte volna a nép. Bár felújítás miatt nem mehettek fel rajta a zarándokok, közös imádságban mégis végigjárták a 28 lépcsőfokot. Ezután a Santa Maria Maggiore-bazilika megtekintése következett.

Másnap a Szent Pál-bazilika meglátogatásával folytatódott a program, majd rövid sétát tettek a zarándokok a városfalon belüli fontosabb műemlékeknél. Róma belvárosában a résztvevők megcsodálhatták a város egyik jelképét, a capitoliumi farkas szobrot, majd Szent Anzelm templomát.

Másnap útjuk a Vatikánban folytatódott: a Szent Péter-bazilikán belül, a Magyarok kápolnájában, Németh László, olaszországi magyar főlelkész celebrált szentmisét. A szentmise után mindenki önállóan körülnézhetett a bazilikában és felfedezhette a környéket. A csoport egy része felkereste a Vatikáni Múzeumot, míg mások a bazilika kupolájába mentek fel, ahonnan fenséges kilátás nyílik a városra.

A résztvevők nem hagyhatták ki Róma történelmi központjának főtere, a Piazza Navona megtekintését sem, mely ma az olasz főváros egyik legnyüzsgőbb tere.

A zarándoklat utolsó, szerdai napja egy különleges élménnyel zárult, ugyanis a zarándoklat résztvevői jelen lehettek a pápai audiencián.

Forrás: Varga Benedek Gábor/Győri Egyházmegye

Fotó: Berta Bianka és Varga Benedek Gábor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria