Szegedi konferencián jártak a szombathelyi mentorjelöltek

Kishírek – 2018. június 22., péntek | 16:52

Szegeden jártak június 7. és 9. között a Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központban folyó mentorprogram hallgatói.

Az első nap délutánján a Szeged-Csanád Egyházmegye Kateketikai Irodájának feladataival és munkájával ismerkedtek a hallgatók. Másnap részt vettek a mentor-katekéta konferencián, amit harmadik alkalommal rendeztek meg Szegeden. 

Miguel Lopez Varela santiagoi plébános A kilépő katekézis, a kifelé nyitó katekéta címmel tartott előadást. Bárány Béla a plébános és a plébánia támogató szerepéről beszélt a katekéták szolgálata kapcsán. Az Eucharisztia mint a katekéta erőforrása címmel Versegi Beáta nővér tartott előadást. Béri László Renátó kármelita szerzetes a szemlélődésről mint erőforrásról beszélt. 

Ebéd után több műhelyfoglalkozás közül választhattak a résztvevők, melyek szintén az erőforrások témája köré épültek.

Este Németh Norbert egyetemi lelkész mutatott be szentmisét a szegedi dómban, ahol a résztvevők hálát adtak a kapott ismeretekért, tapasztalatokért, és kérték Isten áldását, hogy az inspirációkat gyümölcsöztetni tudják szolgálatukban.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria