Szent Lászlóra emlékeztek Királyhelmecen

Kishírek – 2018. április 11., szerda | 15:56

A felvidéki Királyhelmecen a helyi történelmi keresztény egyházakat bemutató rendezvénysorozat keretében „Szent László emlékezete” címmel kiállítással egybekötött délutánt tartottak április 7-én a városi művelődési központban.

Királyhelmeci Mécs László Polgári Társulat által szervezett emlékdélutánt Szunyogh László, a társulat elnöke nyitotta meg. Előadást tartott Szende László történész, régész, a Magyar Nemzeti Múzeum főosztályvezetője; Rebres Mihály római katolikus plébános és Gábor Bertalan szepsi esperes-plébános Felelősségünk a szűkebb pátriáért címmel.

Az emlékdélután végén a helyi plébános, Rebres Mihály mondott köszönetet.

Adja Isten – figyelmeztetett –, hogy olvassuk, mondjuk, hallgassuk költőink, íróink, tanítóink, lelkipásztoraink, papjaink Isten igéjének és örök igazságainknak anyanyelvünkre lefordított és napjaink problémáira alkalmazott szavait. Manapság ugyanis sokan azzal büszkélkednek, hogy apjuk, nagyapjuk, dédapjuk milyen karakán és hithű magyar ember volt. Ez szép és példaértékű. De sokkal szebb és példaértékűbb, ha valaki el tudja mondani, hogy az unokám, a dédunokám is hithű, karakán magyar ember.

A találkozón jelen volt Monyok István görögkatolikus parókus, Molnár István református segédlelkész, valamint a társadalmi és a közélet több képviselője.

Forrás és fotó: Romkat.sk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria