Szükségünk van elcsendesedésre – Reisner Ferenc fatimai szentmisét celebrált Győrben

2018. december 14. péntek, 14:42

Reisner Ferenc, a Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet rektora mutatott be szentmisét a Fatimai Boldogságos Szűz Anya tiszteletére a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban december 13-án, Szent Lúcia vértanú emléknapján.

Ferenc atya szentbeszédében a Szűzanya lelkületét állította követendő példának a hívek elé. Prédikációját egy zsoltáros introitusszal indította, amely azt üzeni: „Könyörületes az Úr, kegyelmes hozzánk, nagy irgalmú és hosszan tűrő” (Zsolt 103,8), majd azzal folytatta, hogy a történelem folyamán, de különösen advent időszakában Isten kegyelmességét és irgalmasságát ünnepeljük, amelyet Keresztelő Szent János és a Boldogságos Szűz Mária életszentségében is felfedezhetünk. Kiváló példaképek ők, akik a megváltás eseményeire irányítják figyelmünket.

Izajás próféta, az ószövetségi látnok szavait idézte ezután az elöljáró, rámutatva, hogy Isten irgalma nem hagyja el az embert. – Isten időről időre minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy megfogja kezünket, és mint gyermekeit vezet minket az üdvösség útján. Az ember önerejéből nem tud viruló jövőt teremteni magának. Ahhoz, hogy lelki életünkben is források fakadjanak, Isten kegyelme szükséges – hangsúlyozta a rektor. – Isten elküldi hozzánk a prófétákat, akiknek szava, tanítása advent idején különösen a megváltásra, a felkészülésre irányítja figyelmünket. Ahhoz azonban, hogy a közöttünk lévő Krisztust felismerjük, szükségünk van elcsendesedésre, Istenre való odafigyelésre.

A Boldogságos Szűz Máriát minden hónap tizenharmadikán különösen tiszteletünkbe, szeretetünkbe ajánlja az Egyház. Jézus édesanyja nem szavakkal fejezi ki Isten iránti szeretetét, hanem a mindennapi élet feladatainak ellátása során tanít bennünket arra, hogy legyen mindig egy nyitottságunk Isten felé, valamint hogy Isten jelzéseit, szólítgatásait fel tudjuk ismerni. Fontos engedni belső rugalmasságunknak, hogy követni tudjuk az isteni hívást. Mária mindig tudott figyelni a Teremtőnk szavára, nem esett kétségbe az élet nehézségeit látván. Mert bátran, ráhagyatkozó lélekkel az Isten útmutatását követve a Megváltás szolgálóleánya lenni. A Megváltás útját a Boldogságos Szűz Mária nyitotta meg előttünk, ő mozdította el az útról a sziklaköveket, készséges volt Isten szavára és vezetésére – mutatott rá a szónok.

Mária arra figyelmeztet bennünket, hogy a lelkünkben magasodó gőgösségünk hegyeit, önzésünk göröngyeit el tudjuk távolítani, s hűtlenségünk, bűneink szakadékait fel tudjuk tölteni. Ha Mária példájára képesek vagyunk lelkünkben utat készíteni a Megváltó számára, akkor mindig karácsony örömével köszöntjük a szívünkbe érkező Megváltót. Ha ezzel a lelkülettel éljük zarándokutunkat, adventi készületünket, akkor Jézus minket is elismeréssel fog a Mennyei Atya elé vezetni. Isten irgalmas szeretete Mária közbenjárásával el tudja hárítani életünk akadályait, a kísértést, a bűn lehetőségeit, el tud vezérelni bennünket imádságos lelkülettel a mennyei hazába, a Paradicsomba, ahol Isten vár bennünket szeretetével – zárta szentbeszédét Reisner Ferenc, a Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet rektora.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Németh Péter

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kishírek
Vezető híreink - olvasta már?
zarandokvonat-indul-csiksomlyoi-papai-misere
Zarándokvonat indul a csíksomlyói pápai misére

A Misszió Tours Utazási Iroda május 31-én buszokat és zarándokvonatot is indít Csíksomlyóra, a pápai szentmisére. A részletekről Budai László ügyvezetővel beszélgettünk.

18:15
bator-botond-hargitafurdoi-palos-szerzetes-csiksomlyoi-papalatogatas-sok-meglepetest-okozhat
Bátor Botond hargitafürdői pálos szerzetes: A csíksomlyói pápalátogatás sok meglepetést tartogat

Ferenc pápa romániai apostoli útján június 1-jén szabadtéri szentmisét mutat be a csíksomlyói Mária-kegyhelyen. A pápalátogatásról Bátor Botond pálos szerzetest, volt tartományfőnököt, hargitafürdői elöljáró-plébánost kérdeztük.

12:20