Újrahasznosított anyagokból készült pihenősarok egy bajai iskolában

Kishírek – 2018. október 18., csütörtök | 12:44

A bajai Szent Balázs Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusai a szülőkkel és a gyerekekkel együtt szeptember–október folyamán készítették el az udvaron a pihenősarkot.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

„Belsőnk oly szoros összeköttetésben van külsőnkkel, hogy amaz ezen némileg átlátszik, s menyre javíthatja, sőt felejtetheti a külsőnek kecsnélküliségét a valódi belbecs…” – írja gróf Széchenyi István. S valóban. A teljesség a külső és a belső harmóniájával érhető el igazán. A bajai Szent Balázs Katolikus Általános Iskola és Óvoda kiemelt fontossággal kezeli, hogy a gyerekek számára a tudást élmények alapján közvetítse új és korszerű tanulásszervezési eljárásokon keresztül. Ennek meghatározó részét képezi az iskolai környezet, hiszen a tanulók napjaik nagyobb részét az intézmény falai közt töltik.

Szeptember óta minden igyekezetével azon volt a pedagógus közösség, hogy színes, vidám, ízléses, gyermekbarát otthont biztosítson tanulóinknak. Nagyot álmodott, amikor egy pihenősarok építését kezdte el tervezgetni. Ezután – hála a bajai Szent József Plébániának, a lelkes családoknak és a szülői munkaközösségnek – hatalmas összefogással ez az álom megvalósult. Pedagógusok, szülők és gyerekek együtt szépítették, építették az udvari pihenősarkot, de számos látványos, kreatív kiegészítő is gyarapítja a külső környezetet. Mindez – ökoiskola lévén – az újrahasznosítás jegyében, hiszen a legtöbb elem hulladékból készült.

A pedagógusok heteken át gyűjtötték a különböző hulladékokat, rossz gumibelsőt, raklapot, csöveket..., és szervezték a munkát. A teremtett világ védelméért az intézmény évtizedek óta nagy erőkkel harcol, s hangsúlyozza ennek rendkívüli fontosságát, sürgető időszerűségét. Örökös Ökoiskolaként fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek a környezet tudatos védelme érdekében megőrizzék a rájuk bízott értékeket, hiszen Isten megteremtve világunkat, az emberre bízta annak megóvását. „Még nem volt semmiféle vad bozót a földön, és nem nőtt semmiféle mezei növény, mert az Úristen még nem adott esőt a földnek, s nem volt ember sem, aki a talajt művelje.” (Ter 2,5) Földünk, környezetünk, levegőnk ajándék a Teremtőtől. A pedagógusok és a család feladata, hogy ezt tudatosítsák a gyermekekben.

A szülői munkaközösség igen nagy létszámmal vette ki részét a pihenősarok létrehozásában. A munka során valódi közösségépítés folyt. Az udvar közepére tett asztalon terítettek, zsíros kenyér és tea várta az építőket. Ritka az olyan pillanat az iskolai évek során, amikor szülő és pedagógus önfeledten beszélgethet, nevethet, dolgozhat, mindezt egy közös ügyért, ami túlnyúlik

Forrás és fotó: Szent Balázs Katolikus Általános Iskola és Óvoda

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria