Ünnepi hálaadás Lócson

Kishírek – 2016. december 14., szerda | 15:00

Több évi fáradhatatlan szervezés és kitartó munka után a közelmúltban kívül-belül megszépült a Vas megyei Lócs Kisboldogasszony-temploma. A hívek ünnepi szentmise keretében adtak hálát november 26-án.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szertartás elején Nagy József, a plébániai tanácsadó testület alelnöke köszöntötte a főcelebráns Németh László pápai prelátust, püspöki helynököt, és ismertette a középkori alapokon nyugvó, az 1700-as évek második felében átépített, mai megjelenésében neoromán stílusú templom történetét, valamint az elmúlt években lezajlott felújítások legfontosabb állomásait.

Németh László szentbeszédében kiemelte, hogy az épület minden apró részlete azt mutatja, hogy az itt élők szeretik és gondozzák templomukat. Tanúsítják ezt az 1857-ben készült oltárkép (Szűz Mária ölében a gyermek Jézussal), a gyönyörű mellékoltárok és a régi idők hagyományait őrző oltárterítők. Gyermekkora adventi emlékeit felelevenítve a püspöki helynök segített megérteni az elcsendesedés, a várakozás, a kisded Jézussal való találkozásra való készülés lényegét.

Az ünnepi szentmisét követően a hagyományokhoz hűen ünnepélyes keretek között gyújtották meg az első gyertyát a falu adventi koszorúján. A gyertyagyújtás után agapé várta az ünneplő közösséget.

Szöveg és fotó: Baloghné Simon Erika, Kelemen Dávid

Forrás: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria