Szentmisével emlékeztek Küngösön Árpád-házi Szent Kingára

2018. február 26., hétfő | 16:20

Árpád-házi Szent Kinga születésének évfordulója kapcsán tartottak megemlékezést február 24-én Magyarország egyetlen, Szent Kinga tiszteletére épült templomában, a Veszprém megyei Küngösön. A szentmisét Beke Zsolt plébános mutatta be.

Az ünnepi eseményen részt vettek az Árpád-házi Szent Kinga Kulturális Egyesület Szent Kinga Lengyel Énekkarának tagjai is, akik énekükkel kísérték a szertartást. Jelen voltak az ószandeci Szent Kinga Egyesület vezetői is, akik partnerkapcsolat kialakítása miatt érkeztek Küngösre. A küngösi Árpád-házi Szent Kinga Kulturális Egyesület a 2017. évi decemberi közgyűlésén hozta meg a határozatot arról, hogy az ószandeci egyesülettel együtt kíván működni.

A liturgia záróáldása előtt Szabó Gergely polgármester és Buskó András, a Budapest XVII. kerületi lengyel nemzetiségi önkormányzat elnöke mondtak köszönetet Beke Zsolt plébánosnak.

A köszönetnyilvánítás után Beke Zsolt megáldotta azt a festményt, amelyet Tóth István, a küngösi egyesület egyik tagja festett a lengyel egyesületnek. A Szent Kingát – kezében a küngösi és az ószandeci templommal – ábrázoló képet Tóth István és Takács Zoltán Balázs az Árpád-házi Szent Kinga Kulturális Egyesület elnöke adták át Mieczysław Witowskinak, az ószandeci Szent Kinga Egyesület elnökének.

Forrás és fotó: Árpád-házi Szent Kinga Kulturális Egyesület

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kishírek
Vezető híreink – olvasta már?
-lelkem-gyerekkoromtol-igazgatva-volt-isten-az-eg-fele-latogatoban-horvath-gyula-k
„Elégettem az összes könyvemet, a Biblia kivételével” – Látogatóban Horváth Gyula költőnél

Horváth Gyula 1959-ben született a Borsod megyei, kétezer lakosú Alsóvadászon, egy cigánytelepen. Napjaink egyik legnagyobb költője. Tizenhat évesen publikált először, ezután versei rendszeresen megjelentek az Élet és Irodalomban, a Vigiliában, az Új Írásban, a Tiszatájban.

2019. március 25., hétfő
ferenc-papa-loretoban-ferfi-es-no-hazassagan-alapulo-csalad-nelkulozhetetlen
Ferenc pápa Loretóban: A férfi és a nő házasságán alapuló család nélkülözhetetlen

Március 25-én mintegy tízezer hívőt köszöntött a Szentatya a loretói kegyhely előtti téren, miután misét mutatott be Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, és aláírta az ifjúságnak szentelt szinódus utáni apostoli buzdítását, amelyet április 2-án tesznek majd közzé.

2019. március 25., hétfő