„Nyitott kórházak” projekt – nemzetközi támogatás a Szíriában működő katolikus kórházaknak

Kitekintő – 2017. február 17., péntek | 17:38

Szíriában jelenleg többen halnak meg a megfelelő egészségügyi ellátás hiánya miatt, mint a harcmezőn – Mario Zenari bíboros, szíriai apostoli nuncius e megállapítását követően született meg a „Nyitott kórházak” kezdeményezés. A projektet február 16-án mutatták be Rómában.

Hat éve dúl a háború Szíriában, aminek következtében ma 11 és fél millió ember nélkülözi a megfelelő egészségügyi ellátást, akiknek 40 százaléka gyermek. Az állami kórházak 58 százaléka, az egészségügyi központok 49 százaléka bezárt vagy megrongálódott, és az orvosok száma is drasztikusan megcsappant. Hiány van gyógyszerekből, műszerekből, illetve nincsen elegendő anyagi forrás az intézmények fenntartásához.

Az országban működő három katolikus kórház (egy Aleppóban és kettő Damaszkuszban) támogatására született meg a „Nyitott kórházak” kezdeményezés. Az olasz AVSI (Associazione Volontari Servizio Internazionale) nemzetközi alapítvány jóvoltából megvalósuló projekt támogatója a római Agostino Gemelli-kórház (Policlinico Universitario Agostino Gemelli).

A kezdeményezés kapcsán Rocco Bellantone professzor, a római Szent Szív Katolikus Egyetem (Università Cattolica del Sacro Cuore) Orvostudományi és Sebészeti Karának dékánja, a Gemelli-kórház metabolikus és endokrin sebészeti osztályának igazgatója elmondta: a klinika jelentős anyagi támogatással siet a szíriai kórházak segítségére, amit gyógyszerekre, renoválásra és új műszerek vásárlására fordítanak. Szükség van képzésre is, mert sajnos az egészségügyi dolgozók nagy része vagy meghalt vagy elmenekült. A női betegek ápolása a legsürgősebb feladat: többek között az emlőrák, a nőgyógyászati tumorfajták és a petefészek-fertőzések ellátása. Olyan problémákról van szó, amelyek még inkább megnehezítik a szíriai nők helyzetét. A Gemelli-klinika első körben intézményenként kétszer 500 ezer eurót különített el a szíriai kórházak számára. És nem hátrálunk meg – tette hozzá a professzor.

A projektet az AVSI nemzetközi szervezet irányítja, ami immár 45 éve működik a világ harminc országában. A szervezet főtitkára, Giampaolo Silvestri úgy nyilatkozott: a cél az, hogy Damaszkuszban és Aleppóban megfelelő egészségügyi ellátást biztosítsanak a lakosság szegényebb rétegeinek, a nőknek, a gyermekeknek, a háború sújtotta embereknek, az időseknek. A három érintett kórház katolikus fenntartású, nonprofit intézmény. Az ott ingyenesen elérhető egészségügyi ellátás költségeit fedezi majd az AVSI. Új műszaki és technológiai berendezésekkel is felszerelik a kórházakat. Mindemellett segítik az egészségügyi dolgozók oktatását és továbbképzését. A nemzetközi jótékonysági szervezet, mely két éve van jelen Szíriában, magára vállalja a források gyűjtését, illetve a projekt lefuttatását és monitorozását.

A három említett kórház immár több mint száz esztendeje működik Szíriában – mondta el Mario Zenari bíboros, apostoli nuncius. – A katolikus jelző nem kizáró vagy leszűkítő értelmű – éppen ellenkezőleg. Azt jelenti, hogy egyetemes, nyitott. Egy katolikus kórház ezért lényegénél fogva nyitott kell hogy legyen minden rászoruló előtt. Ma azt látjuk, hogy Szíria romokban hever. Rengeteg ház, épület, település, kórház és infrastruktúra elpusztult. Ne feledjük azonban, hogy sok ember is megtört – testben és lélekben egyaránt. Sürgősen szükség van az újjáépítésre, de mindenekelőtt nem szabad elfelejtenünk az emberi személy újjáépítését – hangsúlyozta a nuncius.

Ferenc pápa és a Szentszék nagy figyelemmel követi mindazt, ami Szíriában történik – erősítette meg a Vatikáni Rádiónak Giovanni Pietro Dal Toso prelátus, az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériuma titkára. Az elsődleges cél az, hogy mihamarabb véget érjen a konfliktus. Ma annyit tehetünk, hogy tőlünk telhetően a szíriai nép segítségére sietünk, és az oktatás mellett éppen az egészségügy problémái a legégetőbbek – tette hozzá Giovanni Pietro Dal Toso.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Agensir.it, Avvenire.it

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria