„Nyughatatlanság van bennem, ha szegény országokról hallok” – Szalézi önkéntesként Kamerunban

Kitekintő – 2017. január 7., szombat | 12:00

Az andalúziai Cádiz városból származó Isabel Pérez Camacho 2016 nyarán Kamerunban, Ebolowa városban dolgozott szalézi önkéntesként. Tapasztalatairól a spanyol Solidaridaddonbosco.org oldal készített vele interjút, melyből részletet közlünk.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A közép-afrikai országot, Kamerunt költőien úgy nevezik: „Afrika kicsiben”. Kulturális és geológiai szempontból is nagyon sokszínű: vannak strandjai, sivatagai, hegyei, erdői és füves területei is.

Miért döntött úgy, hogy nemzetközi önkéntes tapasztalatot szerez?     

– Gyerekként vasárnap reggel dokumentumfilmeket néztem Afrikáról és Latin-Amerikáról, és nagyon szerettem volna a saját szememmel látni, mi történik ott. Azt hiszem, még mindig egyfajta nyughatatlanság van bennem, ha szegény országokról hallok. Kíváncsi voltam rá, mi történik Közép-Afrikában, hogyan élnek ott az emberek, milyen a kultúrájuk, az értékrendjük, az életmódjuk és mik a problémáik.

– Mit várt, mit fog ott találni?

– Az igazat megvallva, nem voltak elvárásaim, csak hagytam, hogy meglepődjek. Ez egy veszélyes ország, nagyon sok betegséggel és rossz egészségügyi ellátással. Az igazság megköveteli a tiszteletet, de a kíváncsiságom nagyobb volt, mint az összes félelmem, és ez volt az oka, hogy elmentem.

– Milyen munkát végzett Ebolowában, Kamerunban?

– Az volt a dolgunk, hogy a börtönben felmérjük a fogvatartottak igényeit. A sportot használva ürügyként beszélgettünk velük. Én igény szerint gyógyszereket is osztottam. Sikerült megszervezni egy orvosi csapatot, hogy megfelelő választ tudjunk adni a fogvatartottak igényeire, akik össze voltak zsúfolva a cellákban és nagyon egészségtelen körülmények között éltek.

Emellett Ebolowában, a szalézi kollégium nyári iskolájában spanyol nyelvet tanítottam. Részt vettem a képzési tanácsadásban is és korrepetáltam néhány fiatalt különböző tantárgyakból. Volt egy oktatási program a spanyol és a francia közösségi rádióban, segítettem ennek az előkészítésében is, illetve bemondó voltam.

Részt vettem autóvezetés-oktatásban is, aminek keretében húsz fiatalnak elsősegély órákat adtam, francia nyelven.

– Mit tanult ott, mit hozott haza?

– Sokat tanultam a belső világomról, arról hogyan reagál a belső énem arra a valóságra, melyet minden nap láttam: a mélyszegénységre, hogy emberek nagyon nehéz életet élnek. Az ember szíve hihetetlen, képes a legnagyobb kegyetlenségre, de a mérhetetlen szeretetre is.

Az interjú teljes terjedelmében, spanyol nyelven ITT olvasható.

Forrás: Szaléziak.hu

Fotó: Solidaridaddonbosco.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria