„A szegények püspöke és barátja volt” – Salvador népe örömmel várja Romero érsek szentté avatását

Kitekintő – 2018. március 16., péntek | 17:32

Salvador népe nagy örömmel fogadta Óscar Arnulfo Romero San Salvador-i érsek szentté avatásának hírét, amit március 6-án jelentettek be. Manuel Roberto López, Salvador szentszéki nagykövete hangsúlyozta, hogy ez a szentté avatás egyetemes jelentőségű lesz.

Óscar Arnulfo Romerót 1980. március 24-én, szentmise bemutatása közben ölték meg. Az érseket, a hit vértanúját 2015. május 23-án avatta boldoggá Ferenc pápa. A Szentatya idén március 6-án kihallgatáson fogadta Angelo Amato bíborost, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusát, és engedélyezte 13 dekrétum közzétételét. Romero érsek esetében is jóváhagyta a csodát, és elrendelte a szenttéavatási dekrétum kibocsátását.

Számos programmal emlékeznek meg idén Romero érsek halálának évfordulójáról. Rómában március 21-én mutatják be a Romero – A musical című zenés darabot; az előadásra ingyenes lesz a belépés.

„Romero érsek története fontos egy olyan országban, amely szörnyű éveket élt át – fogalmazott Andrea Riccardi, a Szent Egyed közösség alapítója. – Megmutatja, hogy egy püspök és egy Egyház miként lehet a béke közvetítője, miközben minden összeomlik az értelmetlen erőszak következtében. Ebben a nehéz helyzetben Oscar Romero a szegények püspöke és barátja volt.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Wikipédia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria