A jeruzsálemi keresztény egyházi vezetők közös húsvéti üzenetet tettek közzé

Kitekintő – 2018. március 31., szombat | 19:58

A jeruzsálemi pátriárkák és keresztény vezetők, köztük Pierbattista Pizzaballa püspök, a latin pátriárkátus apostoli adminisztrátora és Francesco Patton szentföldi kusztos közös húsvéti üzenet tettek közzé, melyben imával fordulnak Istenhez azokért, akik szenvednek a Szentföldön és az egész világon.

Imát fogalmaztak meg „azokért az emberekért, akik a kereszt útját járják, azokért, akik ebben a régióban és az egész világon szenvednek, továbbá azokért, akik csendben szenvednek, a menekültekért, a politikai menedékjogot kérőkért, a kitelepítettekért, azokért, akik elnyomásban élnek, akik szükséget és hiányt szenvednek, az erőszak és a diszkrimináció minden áldozatáért, valamint mindazokért, akik az igazságért és a kiengesztelődésért küzdenek”.

Jeruzsálemből, „arról a helyről, ahol Krisztus feltámadt a halottaiból, áldásunkat küldjük azoknak a híveknek, akik a feltámadást ünneplik ebben az áldott időszakban” – olvasható az üzenetben. „Ez az a pillanat, amikor a keresztény család megemlékezik Isten üdvözítő művéről, mely Jézus Krisztus életében, halálában és feltámadásában nyilvánul meg. Jeruzsálem a remény és a feltámadás városa, amely Isten üdvözítő művének szent jelképe marad, valamint a mennyei Jeruzsálem tükröződése, amely egykor majd eljön.”

„Jeruzsálem e szent, közösségi és spirituális jellege továbbra is világítótorony a régióban és az egész világon élő emberek számára. Imádkozzunk, hogy mi itt, a Szentföldön akadályok nélkül tovább folytathassuk szent kötelességünk teljesítését az élő evangélium közvetítőiként, szolgálva a szegényeket, keresve az igazságot, a feltámadt Krisztus világosságában és szeretetében haladva előre” – fogalmaznak húsvéti üzenetükben a szentföldi keresztény vallási vezetők.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria