A Karitász is segítséget nyújt az árvíz sújtotta dél-indiai Kerala államban

Kitekintő – 2018. augusztus 22., szerda | 17:03

A monszun júniusi kezdete óta több mint ezren haltak meg egész India területén, közülük 373-an Kerala államban az áradások és földcsuszamlások következtében. „Emberemlékezet óta nem volt ilyen súlyos árvízhelyzet Keralában” – mondják a helybeliek.

Az India délnyugati részén fekvő Kerala államban a hatóságok beszámolója szerint több mint egymillió embert kellett evakuálni, akik közül 850 ezret már sikerült táborokban elhelyezni. Mivel az esőzések alábbhagytak a hétvégén, helyenként az árhullám is levonulóban van. A hatóságok szerint az ivóvízhiány és az esetleges betegségek jelentik a legnagyobb kihívást a térségben. A táborokban ezért gyógyszereket és fertőtlenítőszereket osztanak elővigyázatosságból.

Ebben a szükséghelyzetben a helyi katolikus egyház karitatív szervezetei is teljes erőbedobással dolgoznak. Paul Moonjely, az indiai Katolikus Karitász elnöke szerint a legtöbbet az egészségügy terén tudnak segíteni. Az árvíz miatt megnőtt a járványveszély, ezért előzetes oltásokkal segítenek. Kocsikkal egészséges ivóvizet szállítanak a bajbajutottak, különösen is a gyermekek számára. A Karitász befogadó állomásai éjjel-nappal nyitva állnak a rászorulók előtt. „Itt most akkora a baj, hogy az egész világ szolidaritására szükség van” – tette hozzá az elnök.

Ferenc pápa a vasárnapi Úrangyala imádság során kérte a nemzetközi közösség konkrét segítségét és a hívek szolidaritását a keralai testvérek számára. „Mi is valamennyien közel vagyunk a Keralában élő Egyházhoz” – mondta Ferenc pápa, majd arra szólította fel a Szent Péter téren összegyűlt híveket, hogy mindnyájan mondjanak el csendben egy Üdvözlégyet az elhunytakért, a természeti csapás által sújtottakért.

A Magyarország harmadánál valamivel nagyobb, 38 800 négyzetkilométer kiterjedésű indiai állam lakossága 38 millió fő. 2011-es adatok szerint a népesség nagyobbik fele, 54,7 százaléka hindu, 26,5 százaléka muszlim. A keresztények, nagyobbrészt szír-malabár katolikusok aránya mintegy 18 százalék, számuk közel 7 millió. India államai közül itt élnek a legnagyobb számban keresztények, a közösség története egészen az apostoli időkig nyúlik vissza: a hagyomány szerint Tamás apostol térített Indiában, ezért is nevezik az indiai Krisztus-követőket Tamás-keresztényeknek.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria