Folytatódott a kiskorúak védelmével foglalkozó vatikáni találkozó

Kitekintő – 2019. február 22., péntek | 20:11

A kiskorúak védelmében Ferenc pápa által meghirdetett vatikáni megbeszélés második napján, február 22-én folytatódtak a felszólalások és a tizenegy különböző nyelvi csoport munkája. Február 21–24. tartják a tanácskozást a világ püspökkari elnökeinek részvételével a szinódusi aulában.

A megbeszélés célja, hogy áttekintse azokat az eljárásokat, amelyeket gyakorlatba kell ültetni a felelősség, az elszámoltathatóság és az átláthatóság erősítése érdekében az Egyházban. A második napon, pénteken reggel 9 órakor imával nyitották meg az ülést és felolvasták egy visszaélési áldozat gondolatait:

„Amikor Jézus a halálba készült, édesanyja vele volt. Amikor egy pap visszaélést követett el ellenem, az én Anyaegyházam egyedül hagyott. Amikor szükségem volt valakire az Egyházban, hogy beszéljek az átélt visszaélésekről és a magányomról, mindenki elrejtőzött és én még inkább egyedül éreztem magam, nem tudván, hogy kihez forduljak.”

A tanúságtétel után hosszú csend következett, majd azért imádkoztak a záróimában, hogy senkinek soha ne kelljen erőszaktól és elnyomástól tartania az Egyházban, hanem mindenekelőtt biztonságra és segítségre leljenek benne. Istenhez fordultak egy kéréssel, hogy akadályozza meg az Egyházban szolgálókat abban, hogy visszaéljenek saját céljaikból másokkal és adjon nekik alázatot, hogy önzetlenül szolgáljanak másokat, mint Jézus tanítványai.

Az imát követően Federico Lombardi, a találkozó moderátora emlékeztetett, hogy ezen a napon ünnepli az egyház Szent Péter székfoglalását. Az egész egyház imádkozik a pápáért, tanítói és vezetői szolgálatáért. Fejezzük ki szívből jövő jókívánságainkat az egész egyháznak – kérte.

Ezután Lombardi atya közvetítette Ferenc pápa vágyát, miszerint minden résztvevőnek rendelkezésére bocsátják az ENSZ hivatalos dokumentációját, amely a gyermekeket ért erőszak elleni küzdelemmel foglalkozik. Ezek között szerepel Az erőszakmentes világ felé. Globális felmérés a gyermekek elleni erőszakról című dokumentum, az UNICEF 2017-es jelentése Egy ismerős arc címmel, amely hangsúlyozza, hogy a gyermekekkel szembeni erőszak gyakran egy ismerőstől származik, aki közel áll a gyermekekhez. „Ez egy egyetemes kivizsgálás eredménye” – hívta fel a figyelmet Federico Lombardi. Az ENSZ-dokumentációt Marta Maria de Morais dos Santos Pais, az ENSZ-főtitkár hivatalos képviselője küldte, aki a gyermekeket ért erőszak elleni küzdelem felelőse. Levelében kiemelte: megtiszteltetésnek tartja, hogy hozzájárulhat a gyermekek védelméről tartott fontos találkozóhoz és eredményes munkát kívánt a résztvevőknek.

Ezt követően Oswald Gracias bíboros tartotta meg előadását Kollegialitás: misszióra kapott hivatás címmel, majd kérdéseket lehetett feltenni. Ezután következett Blase Joseph Cupich chicagói bíboros felszólalása Szinodalitás: osztott felelősség címmel. Ezt követően tizenegy nyelvi csoportban folytatódott a munka, amely fél 1-kor ért véget. Négy angol, három olasz, két spanyol és két francia nyelvű csoportot hoztak létre, amelyek mindegyikében 17–18 főpásztor van jelen. Délután fél 2-kor az ideiglenes szentszéki szóvivő tartott sajtótájékoztatót az ülésről. Délután 4 órakor folytatódott a tanácskozás: Linda Ghisoni olasz teológusnő adott elő a Szeretetközösség: közös fellépés témáról, majd csoportokban dolgoztak a püspökök. Este 6 órakor mutatták be a csoportok munkáját, majd 7 órakor zárszó, ima és tanúságtétel hangzott el.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria