Családtól családig – A lengyel püspöki konferencia elnöke fogadta az aleppói érseket

Kitekintő – 2018. június 21., csütörtök | 12:08

Joseph Tobji aleppói érsek június 18-án Stanisław Gądecki érsekkel, a lengyel püspöki konferencia elnökével találkozott. Tobji érsek köszönetet mondott a támogatásért, amelyet a lengyel egyház nyújtott a szíriaiaknak, különösen a háborútól erősen sújtott Aleppó lakóinak.

„Köszönjük a fogadtatást az érsek úrnak, aki törődik az aleppóiak, a helyi egyház és minden keresztény szenvedésével. Hálánkat fejezzük ki ezért neki és rajta keresztül az egész lengyel püspöki konferenciának. Kérjük imáikat, mert csak az Úr menthet meg bennünket, ezért erősebben kell imádkoznunk” – mondta Tobji érsek.

„Aleppó jól ismert országunkban, mert bizonyos értelemben egész Szíria elpusztításának jelképe. Az ötéves háború során a leginkább sújtott hely. Ezért mindig hálásak vagyunk azoknak, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek a Családtól családig programmal. Ez nagyon fontos kezdeményezés, mert közelségben tart minket a szíriaiakkal, jóval inkább, mintha pusztán jelképes jelenlét lenne” – fogalmazott a lengyel püspöki konferencia elnöke. Gądecki érsek hozzátette: „Biztosíthatom, hogy imádkozunk a szíriai egyházért, amelyet valóban nagyon súlyosan érintett a konfliktus.”

A lengyelek több mint 1100 szíriai családról gondoskodnak, akiket súlyosan érintett a háború. Ezek a családok a Családtól családig nevet viselő programban vesznek részt, mely 2016 elején indult a lengyel karitász együttműködésével. Stanisław Gądecki érsek 2016 februárjában személyesen is ellátogatott Szíriába.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió/A lengyel püspöki konferencia sajtóirodája

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria