A Papi Kongregáció prefektusa: Egy papnak, ha gyermeke van, elsődlegesen vele kell törődnie

Kitekintő – 2019. március 7., csütörtök | 14:39

Andrea Tornielli, a Vatican News igazgatója február 27-én interjút készített Beniamino Stella bíborossal, a Papi Kongregáció prefektusával arról, mi az Egyház eljárásmódja a latin rítusú (nőtlen) katolikus papok ügyében, akiknek gyermekük van. Az interjú második részét közöljük.

– Hogyan jár el az ön vezetésével a dikasztérium ezekben az esetekben?

– A gyermekkel rendelkező papok felmentését tárgyalják a vonatkozó dokumentumok, ez gyakorlatilag „automatikus” ok a pápához való gyorsított folyamodásra, magának a felmentésnek a megadásával. Minden lehetséges lépést megteszünk a klerikális állapotból való felmentésért, hogy az minél rövidebb idő – pár hónap – alatt megtörténjen, hogy a pap szabadon ott legyen az anya mellett a gyermek nevelésében. Az ilyen típusú helyzetet „visszafordíthatatlannak” tekintjük, és ez megköveteli a paptól, hogy hagyja el a klerikus állapotát, még akkor is, ha ő alkalmasnak tartja magát a további szolgálatra. Az esetek számának becsléséből adódik, hogy a kérelmek 80 százaléka a gyermek születése után érkezik, jóllehet gyakran a papi szolgálat elhagyása után történik a foganás. 

– Ezt a szabályt mindig és minden esetben alkalmazzák?

– Néha megtörténik, hogy a püspök vagy rendi elöljáró olyan helyzetet jelez, amikor a pap nem akarja a felmentését a gyermek megléte esetében, főként miután megszűnt az anyával való érzelmi kapcsolata. Ilyen esetekben sajnos a püspökök és a rendi elöljárók azt gondolják, hogy a gyermekről való anyagi gondoskodás és a pap áthelyezése után a klerikus folytathatja a papi szolgálatát. A helyzet bizonytalansága ez ügyben egyrészt abból származik, hogy a papok ellenállnak, nem akarnak felmentést kérni, másrészt abból, hogy az anyával való érzelmi kapcsolatuk megszűnt, harmadrészt némely egyházi elöljáró szándékából, hogy a bűnbánó és jó útra tért papnak új szolgálati lehetőséget biztosítsanak. Amikor a püspök vagy rendi elöljáró szerint a helyzet megkívánja, hogy a pap vállalja magára az apasággal járó felelősséget, de nem kéri felmentését, az ügyet továbbítják a kongregációnak a klerikus állapotból való elbocsátás érdekében. A gyermek nyilvánvalóan mindig Isten áldása, bármilyen körülmények között születik. A klerikus állapot elvesztése abból adódik, hogy a szülői felelősség egy sereg megmaradó kötelességet teremt, ami a latin egyház törvényhozásában nem egyeztethető össze a papi szolgálat gyakorlásával.

– Ez a szabály általános és mindig érvényes, vagy minden esetet másként kezelnek?

– Nyilvánvaló, hogy minden esetet érdemben és saját különlegességeivel együtt kell megvizsgálni. Valójában nagyon ritka a kivétel. Például egy olyan pap esetében, akinek újszülött gyermeke van, aki meghatározott körülmények között egy már stabil család tagja lesz, amelyben egy másik férfi vállalja, hogy az apja lesz. Vagy idősebb papok esetében, akiknek már húsz-harminc éves gyermekeik vannak. Olyan papoknál lehetséges ez, akik fiatalkorukban fájdalmas érzelmi életet éltek meg, és akik anyagilag, erkölcsileg és lelkileg is gondoskodtak a gyerekekről, jelenleg buzgón és elkötelezetten végzik szolgálatukat, miután felülkerekedtek korábbi érzelmi törékenységükön. Ezekben az esetekben a dikasztérium nem kötelezi a püspököket, hogy a papoktól várják el felmentésük kérelmezését. Ekkor a dikasztérium rugalmasabb megkülönböztetést tanácsol a kongregáció gyakorlatában és egyébként szigorú irányelveiben.

– Mit tud válaszolni azoknak, akik szerint a gyermekes papok léte érv a fakultatív cölibátus bevezetése mellett a latin egyház papjai számára?

– Az a tény, hogy néhány papnak kapcsolatai voltak, amikből gyermekük született, nem érinti a papi cölibátus kérdését, mely drága ajándék a latin egyház számára, és aminek mindig aktuális értékéről az utóbbi pápák is megnyilatkoztak, Szent VI. Páltól kezdve Ferenc pápáig. Mint ahogy a hitvesi hajlék és a gyermek elhagyása nyilvánvalóan nem érinti a keresztény házasság mindig időszerű értékét. Fontos, hogy a pap ezzel a valósággal szemben megértse saját felelősségét a gyermeke iránt. A gyermek érdekének és a róla való gondoskodásnak kell állnia az Egyház figyelmének középpontjában, mert a gyermek nemcsak a gondoskodást nem nélkülözheti, hanem az apa nevelői és érzelmi szerepét sem.

A beszélgetés első részének összefoglalója ITT olvasható.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria