A perugiai érseki palotában hajléktalanokat látnak vendégül a hideg éjszakákon

Kitekintő – 2017. február 3., péntek | 18:39

Olaszországban az Egyház egyre aktívabban tevékenykedik a kirekesztettekért a téli hidegben. Gualtiero Bassetti bíboros, perugiai érsek a fagyos időjárás okozta szükséghelyzetben megnyitotta az érseki palota épületét a hajléktalanok előtt, és összefogást kezdeményezett más szervezetekkel.

„A kereszten az Úr karja ki van tárva. Senki nem lehet kirekesztve ebből az ölelésből” – figyelmeztetett Bassetti bíboros, amikor megnyitotta az érseki palota kapuját, miután az egyik különösen hideg, fagyos téli éjszakán hazatérve az ablaka alatt ott találta az utca „elfelejtett” népét. Hajléktalanok, szegények, társadalomból kirekesztett emberek, alkoholisták, drogfüggők várták, akiknek nem volt hova menniük, és tőle vártak segítséget. A nyilvános éjszakai szállót bezárták, más szállókban is éppen átalakítási munkákat végeztek.

Bassetti bíboros a Perugia-Città della Pieve-i Főegyházmegye érseki palotájának Szent Ferenc termét nyitotta meg a fedél nélküliek előtt. „Segítségére sietünk szenvedő testvéreinknek. Mindannyian arra kapunk meghívást, hogy szükséghelyzetben munkához lássunk, akkor is, ha ez lemondással jár” – fogalmazott, és az irgalmas szamaritánust állította példaként a hívők és minden jóakaratú ember elé.

Az érsek felhívást intézett az önkéntes szervezetekhez, hogy fogjanak össze a kirekesztettekért. Meghívta az érseki palotába azokat, akik válaszoltak a felhívásra – nem csak keresztény szervezetek tagjait. A kezdeményezés eddig soha nem látott mértékű összefogást eredményezett, amelynek köszönhetően az elmúlt két hétben negyven hajléktalannak alakítottak ki éjszakai szállóhelyet a város központjában. A befogadottak meleg ételt is kapnak. Az első ilyen hely az érseki palota volt, a következő egy másik egyházi épület. A város szociális bizottságának vezetője, Edi Cicchi támogatásáról biztosította az önkénteseket.

„Ferenc pápa többször is hangsúlyozta: nem elfogadható, ha leselejtezik az embereket. Egy polgári értékek szerint működő város és figyelmes Egyház nem fordíthat hátat azoknak, akiket korunk kiselejtezett. És azt hiszem, hogy maga az Úr ajándékozza nekünk a lehetőséget, hogy jót tegyünk, élen járjunk ezeknek a helyzeteknek a megoldásában” – mondta el az érsek azon az ünnepségen, amelyen megköszönte az önkéntes szervezetek összefogását.

Visszaemlékezett híres elődjére, Gioacchino Pecci bíborosra, perugiai érsekre, aki később XIII. Leó néven pápa lett. Amikor a bíboros – mintegy másfél évszázaddal ezelőtt – az egyik kis utcában rátalált egy városszerte ismert, idős, szegény emberre, aki fagyhalált halt, azt mondta: „Elég!” Ekkor alapította meg a Fontenuovónak nevezett, ma már jól ismert intézményt Perugiában, ahol az idősek befogadásra találtak.

Forrás és fotó: Avvenire.it

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria