A szeretet színei – Megzenésítik Szent II. János Pál imáit

Kitekintő – 2018. december 7., péntek | 18:24

2020-ban ünnepeljük Szent II. János Pál születésének 100. évfordulóját. A centenáriumra készülve egy olasz produkciós iroda úgy döntött, hogy népszerű művészek közreműködésével megzenésítik Karol Wojtyła néhány imáját.

A Karol24 elnevezésű kezdeményezésével – II. János Pál pápa néhány imájának megzenésítésével – régi álmát valósítja meg Riccardo Bordoli olasz vállalkozó, a Vatikán jóváhagyásával.

Bordoli megvásárolta a lengyel pápa által írt huszonnégy szöveg jogait. Az általa elindított világméretű projekt részeként először Olaszországban készítettek el egy CD-t, amelynek címe: Veled járni az úton (Camminare con te). Az album nyolc dala – melyeket II. János Pál imái ihlettek – többek  között a családról, a fiatalokról, a fájdalmon túli reményről szól.

„Intenzív élmény volt” – nyilatkozta a lemez készítéséről Valter Azzolini, a CD művészeti vezetője. Kifejtette: a zenéhez hasonlóan az írásnak is meg kell találnia a megfelelő hangot. Az imák olvasása során például az Örök szeretet című számnál azonnal nyilvánvaló vált, hogy zongorára hangszerelik majd.

Az album néhány dalát koncert keretében már előadták a krakkói ifjúsági világtalálkozón. Az alkotók az olasz CD elkészülte után egy angol nyelvű albumon kezdtek el dolgozni, The Colours of Love (A szeretet színei) címmel. E projektbe Matthew Ferraro amerikai zeneszerző, több film (Futurama, The Insider) zenéjének alkotója is bekapcsolódott. A közreműködő művészek között szerepel Aaron Neville, valamint Buddy Guy gitáros, az elektronikus blues királya.

Az alkotási folyamatba meghívott művészek – köztük Seu Jorge brazil zeneszerző és énekes, a riói olimpia megnyitójának egyik sztárja, valamint a Maliból származó Bassekou Kouyaté – különböző zenei stílusokat és vallásokat képviselnek.

A projektnek kezdettől fogva multikulturális és multietnikus jellege volt: alapvetően azért, hogy egyesítse a fiatalokat – nyilatkozta Riccardo Bordoli. Céljuk, hogy 2020-ra, Szent II. János Pál pápa születésének századik évfordulójára elkészüljenek a lemezek.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria