Ahol az öröm szele fúj – Bölcsőde az idősek otthonában

Kitekintő – 2017. március 2., csütörtök | 19:59

Nemzedékek közötti nevelésnek hívják a módszert, amelyet az olaszországi Piacenzában alkalmaznak: ugyanabban az intézményben gondoznak kisgyerekeket és időseket. Alkalmakat teremtenek a találkozásra: a két korosztály együtt főz, rajzol, mesél, és ami a legfontosabb, nagy örömet szereznek egymásnak.

Ha egy családban együtt vannak kicsinyek és idősek, azonnal látszik, hogy a nagyszülő-unoka kapcsolat milyen gyümölcsöző, örömteli, problémamentes. Az együttlét igazi, felhőtlen öröme tükröződik benne. A piacenzai intézményben a gondozottak között van, aki majdnem egy évszázadot élt már, és van, aki még csak hároméves. A végletek itt is találkoznak, idősek és gyerekek együtt „növekednek”.

A lassúság itt ajándék. A 87 éves Fiorella lassan jár a járókeretével, de két bölcsis, Stefano és Carlo mennek előtte: „Nézzétek csak, mennyi lovagom van, olyan vagyok, mint egy királynő!” – mondja mosolyogva. Sütni készülnek, minden csupa liszt, és nagyon jól szórakoznak együtt. Látszik, hogy idősek és kisgyerekek egy hullámhosszon vannak, hamar összebarátkoznak, „cinkostársakká” válnak.

A 36 hónapos Aurora almát vagdos, a 90 éves Maria keveri a lisztet, cukrot, közben az 1933-ban született Franco mesét olvas Noeminek. Olga, aki 1927-ben született, magáról mesél az újságíróknak: „Tudjátok, én meghallgatom a gyerekeket, játszom velük, mesélek nekik a gyerekkoromról, és ők nagyon figyelnek, a szemembe néznek. És ha abbahagyom, rángatják a karomat: »Olga mama, mit csinált a farkas?«”

A kezdeményezés alapja az a meggyőződés, hogy gyerekek és idősek jól kijönnek egymással, tanulnak egymástól – magyarázta el az újságírónak Elene Giagosti, a piancenzai Unicoop elnevezésű egyesület projektkoordinátora. Az intézmény egy nagy, világos, modern épületben működik, ablakai csupa zöldre néznek, tágas belső terei színesek. A nyolcvan idős és a negyven gyerek (3 hónapostól 3 évesig) számára külön terület biztosított, ugyanakkor sok a közös tér is.

Délelőtt főzőműhelyt tartanak, a riport napján idősek és gyerekek a nevelők felügyelete mellett vagdalják az almát, keverik a tésztát. A hároméves Carlo beledugja az ujját a sütemény tésztájába, és közli: „Fiorella nem csinált semmit, az egészet egyedül csináltam, szakács vagyok, a bölcsis nagyik pedig mókásak…”. Giacomo Scaramuzza 94 éves, a Libertà című olasz folyóirat újságírója volt, még ma is aktív. „Amikor idejöttem lakni, nem tudtam, hogy gyerekek is vannak. Nekem nincsenek gyerekeim, hihetetlen felfedezés volt ez számomra, részt veszek minden közös tevékenységben. A kicsikkel nincs szükség szavakra, a tekintetből is megértjük egymást, teljesen természetes kommunikáció alakul ki. A különböző életkorok túl keveset találkoznak, mintha az időskort rejtegetni kellene. Így azonban az emberek elszalasztják a lehetőséget a tanúságtevőkkel való találkozásra…”.

Franco Campolonghi 1933-ban született, 84 éves, a bölcsőde könyvtárát vezeti. Az idősek otthonában társra is talált. Egész életében nagy szenvedélye volt az olvasás, és amikor az intézmény vezetői tudomást szereztek erről, rábízták a könyvtárat: „Ünnep volt számomra! Elkezdtem információkat szerezni, megkerestem a megfelelő könyveket… A nevelők minden csütörtökön feljönnek a könyvtárba a gyerekekkel, az idősek olvasnak nekik meséket. Remekül szórakozunk, látná csak, milyen figyelmesen hallgatnak. Ha abbahagyom, ráncigálni kezdik a zakómat. És amikor vége a mesének, szeretnék újra elölről az egészet.”

Az egyik anyuka elmesélte, hogy a kislánya nagyon szereti az időseket, amikor hazafelé menet találkozik velük, úgy köszön nekik, mint a kis barátainak. „Mert az idősekkel való kapcsolatban a gyerekek megtanulják, hogy ne féljenek a ráncoktól, a fogyatékosságoktól – magyarázta el Valentina Suzzani, a bölcsőde pedagógiai igazgatója. – A járókeret tricikli lesz, amit lehet tolni, a nagyi kerekesszéke pedig sportkocsi… Az idősek számára a gyerekek olyanok, mintha az öröm szele fújna közöttük, a gyerekek pedig töltekeznek abból a bölcsességből és iróniából, ami csak azoknak van meg, akik már nem sietnek sehova.”

Hozzátette, hogy amikor belekezdtek, nem ismerték a hasonló amerikai és francia kezdeményezéseket. Az Unicoop szervezetnek nagy tapasztalata volt viszont a bölcsődék és az idősgondozás terén, és észrevették, hogy a két korosztály találkozása nagyon értékes tapasztalat mindenki számára. Ezért döntöttek úgy, hogy egy fedél alá hozzák a két intézményt. A kezdeményezés nagyon sikeres, manapság már szakdolgozatokat írnak róla. 

Olaszországban egyedülálló ez a kezdeményezés, amely létezik már Franciaországban és az amerikai egyesült államokbeli Seattle-ben; erről korábbi cikkünkben beszámoltunk: a Providence Mount St. Vincent, amelyről a híressé vált Present Perfect című dokumentumfilm készült.

Az Unicoop egy szociális szövetkezet, amely a CISL (Olasz Dolgozói Szakszervezetek Szövetsége) és a Caritas támogatásával alakult meg 1968-ban, egy olyan korban, amelyben előtérbe került a társadalmi szolidaritás. Piacenzában a Caritas akkori igazgatója, Giuseppe Venturini és Enrico Manfredini püspök is kitartóan buzdították az ifjúságot, hogy küzdjenek a szegénység, a társadalmi igazságtalanság és a kirekesztés ellen. A szövetkezet tagjai kezdetben kisebb szociális munkákat végeztek, ma már 300 alkalmazott dolgozik számos intézményben.

Forrás: Larepubblica.it; Famigliacristiana.it

Fotó: Cooperativaunicoop.it; Larepubblica.it; Famigliacristiana.it

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria